Rejtélyes az olimpiai selejtező lebonyolítása

Az már pénteken kiderült, hogy a magyar női kézilabda-válogatott hazai pályán, Győrben játszhat az olimpiai részvételért. Megvannak az ellenfelek is: Oroszország, Szerbia, Kína. 

Azt is tudjuk, hogy három nap alatt kell három meccset lejátszani (március 20-22.), a regeneráció ezért kulcsfontosságú lesz, és a meccsek sorrendje sem mindegy. Az IHF erről még nem adott ki erről állásfoglalást, ezért visszanéztük, mi történt az előző három olimpia előtt.

  • A 2016-os olimpia előtt, a két legjobb csapat azonnal csapott egymással mind a férfi, mind a női tornán. Ekkor nem voltunk érdekeltek.
  • A 2012-es olimpia előtt a két legjobb csapat a végén találkozott, ekkor Mocsai Lajos férfi válogatottja érdekelt volt, és a svédekkel játszott az utolsó meccsen.
  • A 2008-as olimpiai selejtezőben pedig a két legjobb csapat a második körben találkozott egymással. Ekkor a női válogatott Japánt Bukarestben verve jutott a pekingi olimpiára.

Mivel mindhárom torna három különböző lebonyolítási rendet kapott, maximum annyira lehet következtetni, ha most a vetésforgó elve alapján visszatérünk a 2008-as menetrendhez, akkor éppen a szerbekkel kezdenénk, mert Szerbia a pillanatnyi erősorrend szerint a második, Magyarország pedig a negyedik. Ám ez még csak fikció.

Sem a magyar válogatottnak, sem a szerbnek nem mindegy a sorrend. Mert ha a szerbekkel kezdünk, a legfontosabb meccsre pihenten mehetünk, ahogy a rivális is.

Egyelőre még nem látszik, hogy a nemzetközi szövetség (IHF) által felfüggesztett kapitány, Kim Rasmussen milyen büntetésre számíthat az etikai bizottságtól. Még időpontja sincs annak, hogy ez a testület egyáltalán, mikor ül össze.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59