Gyorsabb, szervezettebb játék kellett volna

2020.01.21. 22:38

Második vereségét szenvedte le a magyar férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, Norvégia után Svédországtól kaptak ki 24-18-ra. A vereséggel ugyan sem az olimpiai esély, sem az elődöntőbe jutás lehetősége nem úszott el, de utóbbi jóval nehezebbé vált. A csoportkör utolsó meccsén legalább egy pont kell Portugália ellen a szerdán 16 órakor kezdődő mérkőzésen, az elődöntőhöz kötelező a győzelem, de önmagában nem elég, a norvégok segítsége is kell hozzá.

A keddi vereség után a sok hibát hozó támadójáték volt a központi kérdés a szövetségi kapitány Gulyás István, illetve a játékosok értékelésénél. Gulyás elmondta, hogy fásultabbnak látta a csapatát, mint a korábbi meccseken, és ez támadásban jött ki a legjobban. Bizonytalannak érezte a csapatot, úgy látta, hogy a legtöbben nem érezték jól a távolságot, és nem úgy lőttek, ahogy normál esetben tudnak, mindenkinél becsúszott némi hiba.

Az első félidőben lehetett némi plusz nyomás a csapaton a tét miatt, a szünetben, 10-9-es svéd vezetésnél viszont azt kérték a játékosoktól, felejtsék el a nyomást, és élvezzék a játékot, mert ők harcolták ki, hogy idáig jutottak, az ő érdemük a jó szereplés.

A 38 lövésből 14-et megfogó, 37%-kal védő Mikler Roland arról beszélt, hogy az ilyen mérkőzésekre is szükségük van, mert ezekből tanulnak a legtöbbet. Érzése szerint jobban akarták a győzelmet, mint a svédek, szorosabb is lehetett volna a vége, a hibákon múlt, hogy nem lett az.

A négy góllal a magyar csapat legjobbjaként záró Szita Zoltán szerint fegyelmezetlenek voltak támadásban, és a koncentráció is hiányzott, hogy jól fejezzék be az akciókat. Bár ez volt a hatodik meccsük, de nem feltétlen a fáradtság jött ki rajtuk, az edzői stáb feladata lesz kielemezni, mi is volt a gond a mérkőzésen, nekik a szerdai, Portugália elleni mérkőzéssel kell innentől kezdve foglalkozni.

Szintén a gyengélkedő támadójáték kapcsán mondta Győri Mátyás, hogy a nem elég gyors, szervezett játék a két irányító, így részben az ő felelőssége és hibája volt, nem fért bele ennyi rontás. A második félidőben nagyjából 20 percig ment jól a játék, ez kevés volt a svédek legyőzéséhez, a folytatásra viszont valahonnan erőt kell meríteniük, mert nagyon fontos mérkőzés következik.

A játékosoknak 18 órája lesz a regenerációra a Svédország és a Portugália elleni mérkőzés között, ami a hetedik meccs előtt nem ideális helyzet, akár ez is dönthet majd a kulcsfontosságú mérkőzésen, ami 16 órakor kezdődik majd szerdán.