Donát
1 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Bánhidi: Végre kimondta valaki azt, amit én

2020.01.28. 08:29

A kézilabda-Európa-bajnokság legeredményesebb magyar játékosa, Bánhidi Bence a ChampSport Facebook-oldalán értékelte a tornát. Azzal kezdte, hogy bár bekerült a torna álomcsapatába, és nem volt nála jobb beálló az egész mezőnyben, sír a lelke. Eszébe fog jutni még néhányszor a svédek elleni meccs, mert ha azt megnyerik, érzése szerint meg sem állnak az elődöntőig. Ráadásul a svédek legyőzésével biztosan mehettek volna az olimpiai selejtezőre is.

A 24-18-as vereség után kritikusan értékelt, a portugálok ellen pedig azt mondta: tele volt a gatya, birkák vagyunk, mi, magyarok.

„Most is így gondolom, ahogy elmondtam. A vb-n ott volt az egyiptomi meccs, de utána is volt még lehetőségünk javítani. Aztán most az Eb-n a svédek és a portugálok ellen is megkaptuk az esélyt, hogy elérjük az olimpiai selejtezőt, de egyikkel sem tudtunk élni. Ezért fogalmaztam úgy, mert azt éreztem, amikor volt egy kis tét, amikor ott álltunk a kitűzött cél kapujában, akkor jobban izzadt a tenyér, nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna. Ebben kell előrelépnünk, mentálisan kell fejlődnünk” – mondta a menedzserirodának.

Mint emlékezetes, a tavalyi vb-n 30-30 lett Egyiptommal szemben, ha az a meccs megvan, akkor az olimpiai selejtezőn a legkönnyebb csoportba vezetett volna a válogatott útja. Az Eb-n a tudása alatt teljesítő svédek ellen az utolsó negyedórára már szétcsúszott az addig erő felett teljesítő csapat játéka. A portugálok elleni mérkőzés pedig már extrém kihívás volt, nagyon rövid idő alatt kellett volna regenerálódni és meccset nyerni. Most ezek a csoportok jöttek össze.

„A svédekkel szemben másképp kellett volna játszanunk, fásultak, tompák voltunk. A nyilatkozatom után sok üzenetet kaptam, a társak is egyetértettek velem, és volt, aki örült, hogy végre kimondta ezeket valaki, de hát mindenki ismer már, ami a szívemen, az a számon” – rögzítette Bánhidi, akire a riválisok nagyobb figyelmet fordítottak, de így is megpróbálta kihozni a maximumot a meccsekből.

Arról is beszélt, hogy Ligetvári Patrik és Szita Zoltán is helyes döntést hozott, amikor külföldre igazolt. Ligetvári Spanyolországból visszatér a szezon végén Veszprémbe, mert Terzic és Mackovsek sem hosszabbít.

A szakmai stáb összetételéről annyit mondott, hogy Chema Rodríguez felelt a taktikai felkészítésért, Gulyás István a pszichikaiért, a szakmai alelnök, Nagy László pedig egy mindenes volt, akihez mindig bizalommal lehetett fordulni.