Zsanett, Janka
10 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Egy év alatt egy percet sem játszott a Siófok Európa-bajnok kézise

2020.04.01. 12:00

Távozik a Siófok KC női kézilabdacsapatától a norvég balátlövő, Kjerstin Boge Solas, aki súlyos sérülése miatt eddig egyetlen mérkőzést sem játszott a magyar klub színeiben.

Solas leigazolását tavaly március 23-án jelentették be Siófokon, ám júliusban egy válogatott mérkőzésen elszakadt az elülső keresztszalag a térdében, ezért nem tudott pályára lépni a jelenlegi idényben. A 22 éves, Európa-bajnok kézilabdázónak nem ez volt az első súlyos sérülése, 2018-ban 16 hónapos kihagyás után tért vissza, szintén szalagszakadás miatt.

KJERSTINSOLAS.png
Fotó: siofokkc.hu

Az Adresseavisen című norvég lapnak Solas elmondta, hogy visszatér hazájába, és a trondheimi Byasen csapatában folytatja, de előbb a rehabilitációt kell befejeznie. Új klubjának elnöke elárulta, hogy az átlövő szerződése idén nyártól két évre szól. (MTI)