Ha kell, Dánia egyedül is megrendezi a női kézi Eb-t

A társházigazda Norvégia visszalépése esetén Dánia önállóan is megrendezné a decemberi női kézilabda Európa-bajnokságot.

Per Bertelsen, a dán szövetség (DHF) elnöke a helyi TV2-nek úgy nyilatkozott, készen állnak a mérkőzések lebonyolítására, és bár hirtelen nagyon sok logisztikai feladatot kellene megoldaniuk, a meglévő tapasztalataik birtokában arra is képesek lehetnek.

Ha a norvégok, vagy az európai szövetség felkér minket, hogy rendezzünk önállóan, akkor természetesen meg fogjuk tenni

– szögezte le.

A norvég hatóságok a múlt héten rendkívül szigorú feltételeket határoztak meg a december 3-tól 20-ig tartó torna kapcsán: amennyiben egy játékos koronavírus-tesztje pozitív eredményt hoz, azonnal karanténba küldik a csapatát, sőt azt a válogatottat is, amellyel legutóbb játszott. Vagyis egy eset miatt két együttes számára érhet véget a kontinensviadal.

Erre reagálva Kare Geir Lio, a norvég szövetség (NHF) elnöke hétfőn – 38 nappal a rajt előtt – elismerte, hogy bár megpróbálnak megoldást találni, a visszalépést fontolgatják, és a döntést az európai szövetséggel (EHF) együttműködve másfél héten belül meghozzák. Abid Raja norvég kulturális, esélyegyenlőségi és sportminiszter elmondta, igyekeznek minden segítséget megadni a rendezőknek, ez például a beutazási és a karanténszabályok módosítását is jelentheti.

Dániában csak a megfertőződött kézilabdázókat különítik majd el, és mérkőzésenként legfeljebb ötszáz, Norvégiában viszont maximum kétszáz néző lehet a lelátókon. A DHF elnöke szerint az Európa-bajnokságot nem lehet kétféle szabályrendszer szerint lebonyolítani. Bertelsen hangsúlyozta, nem akarnak és nem is fognak beleszólni a norvég szervezők dolgába, az EHF-nek kell állást foglalnia, hogy milyen szabályok szerint kell majd megrendezni a tornát.

Az Európa-bajnokságon 16 csapat szerepel és 47 mérkőzést rendeznek. A magyar együttes a trondheimi C-csoportban december 4-én Horvátországgal, 6-án Szerbiával, majd 8-án a világbajnok Hollandiával játszik. A négy csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe.

Az oldalról ajánljuk

  • Kultúr
Törőcsik Mari üzent a kórházból

Csókoltat mindenkit, de sok alvásra van szüksége.

március 20., 09:49

  • Külföld
Elegük van a szerbeknek a korlátozásokból, kimentek tüntetni

Belgrád egyik főterén több ezren gyűltek össze

március 21., 08:54

  • Külföld
Romániában is több városban is tüntettek a járványügyi korlátozások ellen

Két helyszínen több száz ember vonult az utcákra.

március 20., 20:34

  • Belföld
Egész képviselői tiszteletdíját a Margit kórháznak adta a volt polgármester

Bús Balázs szerint nincs más szervezet vagy csoport, amely jobban megérdemelné most az anyagi támogatást, mint az egészségügyben dolgozók.

március 21., 12:31

  • Belföld
Schanda Tamás szerint a baloldal érdeke, ha minél többen halnak meg a koronavírus miatt

Közben azért elmondta, hogy a kormány 51 milliárdot költött bértámogatásra.

március 20., 10:50