Rendkívül nehéz helyzetben női kéziseink a középdöntőben

GettyImages-1290156505
2020.12.09. 11:38
A magyar női kézilabda-válogatott csoportja második helyén jutott tovább a női kézilabda-Európa-bajnokságon, ám a körbeverésekből ezt leszámítva nem jól jött ki, hiszen 0 pontot vitt magával a középdöntőbe. A mieink szombaton Németországgal találkoznak, majd hétfőn Romániával, kedden pedig a végső győzelemre is esélyesnek tartott Norvégiával.

A Hollandia elleni vereséggel – és Szerbia Horvátország elleni zakójával – vált biztossá, hogy Magyarország a második helyen végzett a C-csoportban. Viszont a szabályok értelmében a csapatok a középdöntőbe csak a továbbjutók ellen szerzett pontokat viszik tovább – így a mieink nulla ponttal kezdik meg a következő szakaszát az Európa-bajnokságnak, hiszen a csoportelső horvátok és a harmadikként végző hollandok ellen sem sikerült pontot szerezni.

A középdöntő programja változott, a magyar válogatott csütörtök helyett szombaton kezd, méghozzá Németországgal. Hétfőn jön Románia, majd kedden Norvégia – az elődöntőbe jutáshoz mindhárom meccsét meg kellene nyernie a csapatnak. Ahogy Németh András korábbi szövetségi kapitány is hangsúlyozta az Indexnek a kontinenstorna előtt: a legfőbb cél az, hogy a márciusi olimpiai selejtező előtt összerázódjon a keret.

Az Európa-bajnokság első négy helyezettje kijut a jövő decemberi, spanyolországi világbajnokságra, amelynek a házigazdák, valamint a címvédő hollandok biztosan résztvevői lesznek.

NŐI KÉZILABDA EB, 2020, DÁNIA
Az I. csoport állása: 
1. Oroszország 4 pont (61–48), 2. Franciaország 4 (47–43), 3. Dánia 2, 4. Svédország 1 (49–53), 5. Spanyolország 1 (45–54), 6. Montenegró 0

A II. csoport állása: 1. Norvégia 4 pont (70–43), 2. Horvátország 4 (51–47), 3. Hollandia 2 (53–51), 4. Németország 2 (46–52), 5. MAGYARORSZÁG 0 (46–52), 6. Románia 0 (39–50)

A PROGRAM
december 10., csütörtök

középdöntő
I. csoport (Herning):

Montenegró–Oroszország 18.15
Franciaország–Spanyolország 20.30

II. csoport (Kolding):
Horvátország–Románia 18.15
Hollandia–Norvégia 20.30

december 11., péntek:
I. csoport (Herning):
Franciaország–Oroszország 18.15
Dánia–Svédország 20.30

december 12., szombat:
II. csoport (Kolding):
MAGYARORSZÁG–Németország 16.00
Horvátország–Norvégia 18.15

december 13., vasárnap:
I. csoport (Herning):
Montenegró–Svédország 18.15
Dánia–Spanyolország 20.30

december 14., hétfő:
II. csoport (Kolding):
Hollandia–Norvégia 18.15
MAGYARORSZÁG–Románia 20.30

december 15., kedd:
I. csoport (Herning):
Montenegró–Spanyolország 16.00
Franciaország–Svédország 18.15
Dánia–Oroszország 20.30

II. csoport (Kolding):
Hollandia–Románia 16.00
Horvátország–Németország 18.15
MAGYARORSZÁG–Norvégia 20.30

december 18., péntek:
Herning:
az 5. helyért 15.30
elődöntők 18.00 és 20.30

december 20., vasárnap:
Herning:
a 3. helyért 15.30
döntő 18.00

(Borítókép: Lukács Viktória lő a Hollandia elleni mérkőzésen. Fotó: BSR Agency/Getty Images Hungary)