Nagy László: Egy órával a meccs előtt derülhet ki, hogy játszunk-e

Bar a hivatalos program szerint pénteken 20:30-kor kezdené meg a szereplését az egyiptomi világbajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott, az ellenfél Zöld-foki-szigetek csapatában újabb kornavírusos eseteket regisztráltak, így kérdésessé vált a találkozó megrendezése.

Miután a Zöld-foki-szigetek Egyiptomban tartózkodó csapatában

négy újabb COVID-pozitív eset történt,

kétséges, sorra kerülhet-e pénteken este, magyar idő szerint 20:30-tól a magyar válogatott nyitómérkőzése az afrikai együttes ellen.

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség tájékoztatása szerint a Zöld-foki Köztársaság együttese pályára léphet pénteken,

amennyiben legalább 10 játékosa és 2 stábtagja negatív COVID-teszteredményt produkál.

Ellenkező esetben a mérkőzést törlik, és a magyar válogatott 10–0-s gólkülönbséggel megkapja a 2 pontot.

Nagyon nehéz szituációban vagyunk, hiszen óriási a bizonytalanság, elképzelhető, hogy csak egy órával a találkozó előtt derül ki, megrendezik-e a mérkőzést

– mondta el Nagy László, az MKSZ alelnöke a helyszínen. „A programunkon nem változtatunk, úgy készülünk, hogy lesz találkozó, ugyanakkor a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) felé a német együttessel közösen kifejeztük aggodalmunkat, hiszen a játékosaink egészsége a legfontosabb. Emellett arra kértük az IHF-et, hogy amennyiben megrendezik a találkozót, végezzenek el a csarnokba érkezéskor még egy antigéntesztet az afrikai delegáció tagjain. 

Mindent megteszünk a magyar csapat tagjainak egészségéért. A döntés jelenleg a nemzetközi szövetség kezében van.”

(Borítókép: mksz.hu / Kovács Anikó)

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41