Ákos, Bátor
4 °C
11 °C

Budapestre csábítaná a férfi kézi-BL négyes döntőjét a magyar szövetség

11638209710157963498728241715903-3829a26fc3-00ca2f2da0e3a6d3ed07
2021.01.16. 11:48
2022 januárjában Magyarország és Szlovákia közösen ad otthont a kézilabda csúcstornájának, a férfi Európa-bajnokságnak. Egy évvel a kontinensviadal kezdete előtt a szervezőbizottság elnöke, Bíró Szabolcs adott betekintést a munkálatokba, szóba került a koronavírus okozta nehézség, az épülő budapesti multifunkcionális sportcsarnok és a válogatott szereplése is.

Gyakorlatilag napra pontosan egy év múlva kezdődik a 2022-es férfi kézilabda-Európa-bajnokság, amelynek Magyarország is társrendezője. Ott tartanak a szervezéssel, ahol előzetesen eltervezték?

Egyrészt igen, másrészt nem. Nyilván az egy komoly lehetőség volt, amit a Magyar Kézilabda Szövetséggel közösen biztosítottunk magunknak, hogy egy ekkora világeseményt három éven keresztül szervezhetünk, ilyesmire a múltban nem igazán volt példa.

Ennek köszönhetően egy tudatos programot tudtunk elkészíteni, amelyben nagyjából tényleg ott tartunk, ahol azt vártuk magunktól 2021 januárjára.

A koronavírus-járvány viszont abból a szempontból mindenképpen hátráltatott minket, hogy márciusban már el akartuk kezdeni az úgynevezett Below The Line-, vagyis a BTL-aktivitásokat, a közös kampányt az iskolákkal, sportegyesületekkel, de márciusra bezártak az intézmények és az egyesületek is...

A Watch Games. See More. kampánnyal egy teljesen új vonalon indultak el a torna promotálásával kapcsolatban. Beváltotta ez a koncepció a hozzá fűzött reményeket?

Erre majd hadd válaszoljak 2022 januárjában... De a viccet félretéve

három alappillére van az Európa-bajnoki elképzeléseinknek: maga a sportverseny, a fesztiválprogram, illetve a rendező városok és az általuk nyújtott lehetőségek.

Ha valaki sportrendezvényt rendez, egyrészt magára az eseményre fókuszál, másrészt a körülötte lévő dolgokra, nevezzük szolgáltatásoknak. Májusban Budapesten remélhetőleg hatodszor adhatunk otthont a női Bajnokok Ligája négyes döntőjének, ahol nagyjából 30-tól 50 ezer forintig terjednek a belépők, ezzel az árral pedig nem egy másik sporteseménnyel versenyzünk, hanem mondjuk egy Metallica-koncerttel. Ha ezt egy négytagú családra levetítjük, az azért egy elég komoly döntés, hogy mire költik azt a pénzt. Éppen emiatt főleg az Egyesült Államokban egyfajta sportszórakoztatás irányába indultak el a dolgok, amit most már Európa is próbál átvenni. Mivel a férfi kézilabda-Európa-bajnokság a sportág csúcsa, ehhez igazodnak a jegyárak is, innentől kezdve nekünk komolyan kellett abban gondolkodnunk, hogy milyen extra szolgáltatásokkal tudjuk majd az Eb-t színesíteni, amelyek piacképesebbé teszik a „csomagokat”. Mivel Magyarország kifejezetten híres a fesztiváljairól, egy sportfesztivál-koncepciót találtunk ki, már a pályázatunkat is így adtuk be. Ha tehát valaki úgy dönt, hogy jegyet vásárol, ő nem csak mérkőzésjegyeket vesz, nem úgy néz majd ki a fogyasztói útja, hogy meccsre megy, este iszik a barátokkal, aztán a következő napokban ugyanez. Ennél többről lesz szó, erről szól a szlogenünk is: nézz mérkőzéseket, és láss sokkal többet, vagyis Watch Games. See More.

Meggyőződésünk ugyanis, hogy Magyarország gasztronómiáját, rekreációs lehetőségeit és kultúráját is érdemes megismernie azoknak, akik ellátogatnak hozzánk.

Arról nem beszélve, hogy a jegyek egyfajta digitális útlevélként is szolgálnak, a tömeg- és a helyközi közlekedésre is érvényesek lesznek majd.

A meccseket színesítő különböző megmozdulásokkal, gasztronómiai és zenei élményekkel kapcsolatban van esetleg olyan kulisszatitok, amit elárulhat?

A fesztivál részét ne úgy képzeljük el, hogy két mérkőzés között jön egy hazai haknisztár, aki zenél három percet, és vége.

„A” kategóriás, külföldi előadókról van szó, a terveink szerint 10-12 olyan sztárt tudunk majd idecsábítani, aki bármelyik zenei fesztiválon line-upként is megállná a helyét.

Viszont mivel még egyikükkel sem írtunk alá szerződést, nem lenne szerencsés neveket mondanom. Illetve annyit elárulhatok, hogy most mi is a kivárásra játszunk, mivel átalakult a piac. Jó eséllyel két teljes fesztiválszezon kiesik, így az a művész, aki vagy nem jött, vagy nagyon drágán jött volna el, átgondolja a dolgokat, így mi is más alkupozícióba kerülünk. Hogy stílusos legyek, ez majd a tavasz zenéje, akkora remélhetőleg minden biztossá válik, és hivatalosan is bejelenthetjük a fellépőket.

Ha ne adj’ isten a pandémia még jövőre is rányomja a bélyegét a mindennapi életre, van B tervük a rendezéssel kapcsolatban?

Biztos vagyok benne, hogy az MKSZ-szel közösen így is, úgy is egy nagyszerű Európa-bajnokságot fogunk rendezni. Remélem viszont, hogy a mostaninál nagyobb baj már egy év múlva sem lesz, mert ebben a helyzetben is meg lehetett rendezni egy női Európa-bajnokságot Dániában, valamint egy férfi világbajnokságot Egyiptomban. 

Ha úgy adódik, bízom annyira magunkban, hogy egy buborékban is le tudjuk menedzselni a tornát, de akkor sajnos csak Watch Games lesz, a See More elmarad.

A torna központi helyszíne a még épülő budapesti csarnok lesz majd a Népligetben. Mikor vehetik birtokba új otthonukat a kézilabdázók?

Az infrastrukturális kérdésekben a beruházási ügynökség az illetékes, ők felelnek az építkezésért, az nem a szövetség kompetenciája. Mi úgy tudjuk, hogy az átadás/átvétel időpontja november 15-e, egyelőre mindenki azt mondja, hogy ez a határidő tartható, úgyhogy ennek fényében készülünk.

Nincs meg annak a veszélye, hogy a Duna Aréna sorsára jut majd ez a csarnok is? Ott ugyanis a 2017-es vizes vb-n egy gombostűt sem lehetett leejteni, azóta viszont a legtöbb eseményen eléggé foghíjasak a lelátók.

Nem, már csak azért sem, mert alapvetően ez egy multifunkcionális csarnok lesz majd. Úgy kell elképzelni, mint a Papp László Arénát, csak nagyobb kivitelben, több mint 20 ezer férőhelyes lesz majd, ez Európában egyébként rekordnak számít. Nyilván az Eb-re épül, az egyik feltétele ugyanis a rendezésnek egy minimum 18 ezres csarnok volt. Ettől függetlenül ha csak a kézilabdát nézzük, nekünk évente 10-12 meccsnapunk van, ezek közül pedig kevés az olyan találkozó, amely életszerűen megtölti az arénát. 

Viszont be kell látni, hogy Budapest kinőtte a Papp László Arénát.

Így viszont az egyéb sport- és zenei vagy akár más jellegű rendezvényeknek meglesz az új otthona, koncerteknek, kongresszusoknak is helyet biztosít majd.

Ebben a csarnokban viszont éppenséggel egy férfi-Bajnokok Ligája Final Fourt is meg lehetne rendezni...

Való igaz, nem akarom megkerülni a témát, 

Kölnnek le fog járni a szerződése, és teszünk egy próbát, hogy megpályázzuk a rendezést.

De nagyon nehéz kérdés ez, mivel öt női négyes döntő házigazdái voltunk már, egyre jobban megtalálta a „termék” a helyét, már az EHF sem úgy emlegeti, mint a férfi Final Four kis testvérét. Márpedig a női finálé is rendkívül fontos a számunkra, már csak a Győri ETO miatt is.

Ha már a sportolók az imént szóba kerültek, rájuk is fontos szerep hárul az Eb promotálásában, főleg a közösségi média felületein. Élvezik ezt a fajta új szerepkört?

Óriási szerencsénk van ezzel a válogatottal és ezzel a csapattal.

Egyrészt Nagy László személye miatt is, aki amellett, hogy a férfi szakági alelnök a szövetségben, tagja a nemzeti együttes szakmai stábjának is, így tökéletes kapocs közöttünk. Másrészt a játékosok miatt is, akik előtt Laci egyébként amellett, hogy a múltja miatt rendkívül hiteles, jó példaként is szolgál, hiszen ő is tevékenyen részt vesz a kampányban.

Azt látjuk, ők is megértették, hogy miért érdekük ebben a népszerűsítésben minél aktívabban és minél proaktívabban részt venniük, nem minden játékos életében adatik meg ugyanis, hogy hazai pályán, közel 20 ezer szurkoló előtt lépjen pályára. Márpedig pont a szövetségi kapitány, Gulyás István jegyezte meg nekem a napokban egy bejárás után, hogy mennyire meredek lesz ez az aréna, biztosan beszorul majd a hang, és őrületes hangulat lesz. Azt mondta, ismerve a magyar drukkereket nem szívesen játszana itt ellenfélként...

A szervezőbizottság vezetése mellett nyilván szurkolója is a magyar kézilabdának. Mit vár a férfiválogatottól a most zajló egyiptomi világbajnokságon?

Alapvetően ami nekünk szervezői oldalról rengeteget segíthet, az az,

ha ugyanazt a karaktert, ugyanazt a mentalitást viszi ki majd a pályára a csapat, amit Malmőben a tavalyi Eb-n vagy éppen az Európa-bajnok spanyolok elleni felkészülési bravúrgyőzelem során.

Hogy sportszakmailag vagy helyezésben ez mit jelent, azt a szakmai stáb megítélésére bíznám, de természetesen nagyon drukkolok a fiúknak a minél eredményesebb szereplésért.

Már a 2020-as svéd–dán Európa-bajnokságon is azt hangoztatta a szakmai stáb, hogy az újjáalakuló válogatottnak a hazai Eb-re kell majd összeérnie, és lehetőleg egy szép eredménnyel megörvendeztetni a magyar szurkolókat. Bíró Szabolcs milyen szerepléssel lenne maradéktalanul elégedett?

Mivel házigazdaként a szakmai stáb választhat majd csoportot, alapvető elvárás lesz, azt hiszem, hogy onnan továbbjussunk a középdöntőbe. Az mindenkinek komoly problémát jelentene, nekünk is, ha nem lenne ott a magyar csapat. 

Ha viszont a következő körben megcsípnénk legalább a harmadik helyet, akkor az 5-6. helyért játszhatnánk.

Ha ez így történne, akkor nekem 2022-ben biztosan kétszer lesz karácsony!

(Borítókép: A budapesti multifunkcionális csarnok látványterve. Forrás: https://www.facebook.com/kocsismate)