Kázmér
-2 °C
15 °C

Negyeddöntős a férfi kéziválogatottunk a világbajnokságon

2021.01.23. 19:25
A magyar férfi kézilabda-válogatott 30–26-ra legyőzte Lengyelországot az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjében, ezzel bejutott a negyeddöntőbe.

A lengyelek szereztek vezetést a mérkőzésen, és egy perc után meg is duplázhatták volna az előnyüket, de Mikler Roland hetest fogott. Bánhidi Bencét küldték ki a játékvezetők két percre, ám mintha mi sem történt volna, a mieink három gólt is szereztek emberhátrányban.

A kilencedik percben egyenlítettek a lengyelek, de néhány perccel később már ismét két góllal vezettünk. Gulyás István legénysége szervezetten védekezett, a lengyelek többet hibáztak, a magyar csapat pedig lerohanásokból büntetett.

A 19. percben kért időt a lengyel szövetségi kapitány, 9–7-es magyar vezetésnél. Rosta Miklós góljával a 24. percben már öt góllal megléptünk, sőt, a Mol-Pick Szeged beállója rátett lapáttal, egy perccel később már hatgólosra növelte az előnyt.

Néhány perccel a félidő vége előtt kénytelenek voltak ismét idők kérni a lengyelek, mert már hétgólos hátrányban voltak. A félidőben végül 10–16 állt az eredményjelzőn.

A jó védekezésen túl Lékai Máté teljesítménye is kiemelendő, a Telekom Veszprém irányítója hét gólt szerzett az első harminc percben.

A második félidőt ott kezdtük, ahol az elsőt abbahagytuk, hamar nyolcgólosra duzzadt az előnyünk. A magyar figurák működtek, átlövésekből és a széleken is eredményesek voltunk.

Negyedórával a vége előtt 24–17-re vezettünk. Szymon Sicko próbálta tartani a lelket a lengyelekben, akik a találkozó ezen szakaszában öt, majd később négy gólra is felzárkóztak.

Ez a kisebb hullámvölgy sem törte meg a mieinket, az idő pedig már nekünk dolgozott, végül 30–26-ra nyertünk, ezzel bejutottunk a legjobb nyolc közé!

A szakmai stáb és a keret célja a negyeddöntőbe kerülés volt a vb-t megelőzően, így ezt már sikerült teljesíteni, ráadásul eddig mind az öt mérkőzését megnyerte a válogatott. 

Legutóbb 1986-ban kezdte öt győzelemmel a vb-t a nemzeti csapat. Akkor a döntőig meg sem álltunk!

A magyar válogatott a középdöntő utolsó fordulójában, hétfőn 18 órakor Spanyolország ellen lép pályára. Ha legalább egy pontot szerzünk, megnyerjük a csoportot. A középdöntőben a francia, norvég, portugál trióból érkezik majd valamelyik együttes.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
I. CSOPORT
Lengyelország–Magyarország 26–30 (10–16)
Mikler - Lékai 8, Szita 2, Bánhidi 3, Sipos, Máthé 6, Rodríguez 3, cserék: Bóka 2, Rosta 4, Bodó 2, Ancsin

A csoport állása: 1. Magyarország 8 pont (továbbjutott), 2. Spanyolország 7 pont (továbbjutott), 3. Lengyelország 4 pont, 4. Németország 2 pont, 5. Brazília 1 pont, 6. Uruguay 0 pont.

Később:
20.30: Németország–Brazília