Egy hajszálnyival maradt le a vb-elődöntőről a férfi kéziválogatott

2021.01.27. 22:19
A magyar férfi kézilabda-válogatott fantasztikusan kezdett a franciák ellen a világbajnokság negyeddöntőjében, majd a hajrában a sírból hozta vissza a meccset, de a hosszabbításra elfogyott az ereje, és 35–32-es vereséget szenvedett a torna egyik favoritjától.

Mikler Roland védésével indult a találkozó, majd a túloldalon a Veszprém játékosa, Kentin Mahé szedett össze egy kétperces kiállítást, miután megütötte Szita Zoltánt, Máthé Dominik pedig azonnal gólra váltotta a fórt. A harmadik percben Szita góljával már kettővel vezettünk, a franciák támadásban nem találták a ritmust.

Négy és fél perc után Ludovic Fabregas törte meg a gólcsendjüket, 

de Lékai Máté gyorsan hozzátett kettőt, majd Rodríguez Álvarez szerzett labdát, és gyalogolt be ziccerig. 8 perc után 5–1-re vezettünk.
Sőt, Bánhidi Bence, majd Lékai is eredményes volt, miközben a franciák elképesztő helyzeteket rontottak el.

Az első 11 percben 7/7-tel álltunk, míg a gallok 1/9-cel. Álomszerűen játszottunk, főleg Mikler volt elemében, míg az ellenfél inkább kapust cserélt. 

A 15. perc végén hibáztunk először dobást, ezzel szemben a franciák szinte kizárólag a Miklerről kipattanó labdákból éltek, főleg Michaël Guigou.

Vincent Gérard beállítása kicsit megakasztotta a magyar gépezetet, neki is köszönhetően hatról háromra csökkent a különbség a 19. percre. Szerencsére Mikler is eksztázisban védett, az első 20 perc alatt mindössze hat gólt kapott.

A támadójátékunk viszont továbbra sem tudott feljavulni, rossz lövések és eladott labdák váltották egymást, mire 9–8-nál Bóka Bendegúz végre pontot tett a majdnem 9 perces gól nélküli sorozatunkra. Ancsin Gábor bal keze is elsült, tartottuk a kétgólos előnyt, hátul pedig folyamatosan a Mikler-shownak tapsolhatott a kispad. Sipos Adrián a 26. percben összeszedte a második kiállítását, Fabregas pedig azonnal betalált Melvyn Richardson átadásából, de még ezzel is kettővel vezettünk.

Egészen addig, amíg egy újabb eladott labdát Guigou vágott az üres kapuba; hatot vállalt a franciák 11 találatából.

Az utolsó percben a kétgólos előny visszaállításáért támadhattunk, Gulyás István időkérése után pedig Lékai vágott egy óriási gólt, aminek köszönhetően 14–12-vel mehettünk a szünetre.

Dika Mem gólja nyitotta a második játékrészt, Bánhiditől azonnal jött a válasz. Folyamatosan 1–2 gól volt a különbség, viszont szerencsére végig mi voltunk előnyben. A védekezés ebben az időszakban egyik oldalon sem teljesített a legjobban, ők könnyen kerültek ziccerbe, nálunk az átlövések és Bánhidi megjátszása működött jól.

A 39. percben viszont kiegyenlítettek Valentin Porte megindulásával, majd az ő találatával át is vették a vezetést,

 Gulyás István pedig úgy érezte, hogy rendet kell tenni a fejekben.

Sajnos az első támadás nem hozott sikert, Yann Genty elkezdte érezni a magyar lövéseket, míg Timothey NʼGuessan kettőre hízlalta a kék mezesek előnyét. Sokkal gyorsabban, energikusabban támadtak, mint az első félidőben.

A magyar válogatottat ekkor Szita tartotta meccsben, majd az ő gólpasszából Sipos egalizált a 45. percben, de pillanatokon belül ismét kettő volt közte, nem ide. Aztán mégis sikerült ismét visszakapaszkodni, iszonyatos tartás volt a csapatban, egy remek védekezés után Bóka ziccerével 25–25 volt az eredmény, és már csak 10 perc volt hátra. Viszont ami nálunk kifelé, az náluk befelé pattant, és újfent kettő volt közte,

aztán Descat hetesével a meccsen először három.

Az idő vészesen fogyott, nyitott védekezésre váltott a magyar csapat, amiből Bóka dobott egy könnyű gólt. Mínusz kettő, bő négy perccel a vége előtt.

Gyors gólváltással fogyott az idő, aztán Máthé brutális bombájával már csak egy volt a hátrány, sőt labdaszerzés után, az utolsó percben a döntetlenért támadtunk, Bánhidi pedig bevágta! 17 másodperc maradt, a franciák időt kértek, de nem tudtak gólt dobni. 

30–30, hosszabbítás!

Egy elrontott hetes ott, egy Bodó-bombagól itt, és ismét a magyar válogatott járt előrébb, majd Mahé értékesített egy újabb büntetőt. Gérard védése után Romain Lagarde szaladt végig, és vette be Mikler kapuját, ismét változott a vezető csapat kiléte, az első öt perc után eggyel vezettek.

A fordulás után Bánhidi harcolt ki büntetőt, Gérard pedig túljárt Máthé eszén, a lehető legrosszabbkor. Mikler sokadik bravúrja után ismét az egálért támadtunk, de eladtuk a labdát, amit Descat megbüntetett. Balogh Zsolt bejött egy hetesre, amit úgy vágott be, hogy megsérült közben, de mindig volt válasza a franciáknak. Másfél perccel a vége előtt a bírók elvették a labdát a magyar válogatottól, ami végzetesnek bizonyult. Luc Abalo a leindulásból megszerezte a 35. góljukat, amivel egyben a végeredményt is beállította. A favorit franciák 35–32-re győztek, és bejutottak a négy közé, de semmi oka nincs szégyenkezni a magyar válogatottnak.

Gulyás István csapata végül a középdöntős eredményeknek köszönhetően így is a kiváló 5. helyen zárta a világbajnokságot.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐK
Franciaország–Magyarország 35–32 (12–14, 30–30 hosszabbítás után
Ld.: Guigou 6, Descat 5, illetve Bánhidi 6, Lékai, Bóka 5–5

Spanyolország–Norvégia 31–26 (21–15)
Svédország–Katar 35–23 (14–10)
Dánia–Egyiptom 35–35 (16–13, 28–28, 31–29, 34–34, 34–35), hétméteresekkel: 4–3

Az elődöntő programja:
Péntek:
Dánia–Spanyolország 17.30
Svédország–Franciaország 20.30

A torna győztese kijut a 2023-as lengyel–svéd, közös rendezésű világbajnokságra.