Géza
1 °C
16 °C

Lékai Máté az Indexnek: A magyar válogatott megérkezett a világelitbe

Download
2021.02.08. 16:53
Lékai Máté igazi vezére volt az egyiptomi világbajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatottnak, kulcsszerepe volt abban, hogy Gulyás István együttese végül az ötödik helyen zárta a tornát. A Veszprém irányítójával beszélgettünk az újjáalakuló nemzeti csapatról, a fájó Bajnokok Ligája négyes döntőkről és a karrierje utáni évekről is. Interjú.

Egy évvel ezelőtt az Európa-bajnokságon sérülés miatt csak itthonról szurkolhatott a Malmőben remeklő magyar válogatottnak. Milyen érzés volt világeseményen pályára lépni az újjáalakuló csapatban?

Nehéz év volt, hiszen valóban ki kellett hagynom az Eb-t, utána jöttek a lezárások és a karantén.

Ősszel aztán én is átestem a koronavírus-fertőzésen, úgyhogy alig vártam, hogy végre visszatérhessek a pályára.

Szerencsére nem ez volt az első nagy tornám a válogatottal, de mindig jó érzés címeres mezben képviselni a hazámat. Remek csapat jött össze, nagyon jó az összhang és szerencsére az eredményekre sem lehetett panaszunk.

Különbözik valamiben a mostani válogatott a korábbiaktól?

Maximum annyiban, hogy most már nem huszonéves fiatal, hanem szinte rangidős vagyok a csapatban, de szerencsére Mikler Roland nálam is öregebb (nevet). A viccet félretéve: a légkörre, a küzdőszellemre soha nem volt panasz, most sincs. Az más kérdés, hogy mindehhez milyen eredmények, sikerek, vagy esetleg kudarcok párosultak, de a kohéziót mindig éreztem, bármilyen összeállítású válogatottban is játszottam.

Minden előzetes várakozást felülmúltak az egyiptomi világbajnokságon megszerzett ötödik hellyel. Kijelenthetjük, hogy megérkeztünk a világelitbe?

Igen, mondhatjuk, hogy ott vagyunk, de ezt az elitet egyre több ország alkotja. Nyilván vannak olyan együttesek, amelyek ezek közül is kiemelkednek, a dánokat, a norvégokat, vagy a spanyolokat nehéz lesz letaszítani a csúcsról, viszont rajtuk kívül van nagyjából tíz válogatott, amelyik bármikor képes legyőzni bármelyiket.

Az Eb-n például döntőt játszó horvátok most a világbajnokságon a legjobb nyolcba se jutottak be, a vb-ezüstérmes svédek pedig egy évvel ezelőtt Malmőben kiestek a középdöntős csoportból. Úgy érzem, ebben a tíz csapatban már mi is benne vagyunk, az egymási elleni meccseken viszont nüanszok döntenek, vagy esetleg a szerencse, hogy éppen ki nyer és ki veszít.

Mi az oka, hogy ennyire szoros lett a mezőny?

A férfi kézilabda mindig is szélesebb bázisból meríthetett, mint a női, több országban űzik a legmagasabb szinten, szerintem leginkább ez. Azt például nem tudom elképzelni, hogy olyasmi nálunk is előforduljon, mint amit a horvát hölgyek produkáltak a 2020-as dániai Európa-bajnokságon, hogy kulcsemberek hiányában, teljesen felforgatott kerettel bronzérmet szereztek. Természetesen nagyszerű eredmény ez a harmadik hely, minden dicséretet megérdemelnek, de ilyesmi a férfiknál képtelenség.

Hová futhat ki a magyar csapat folyamatos fejlődése?

Ha a szívemre hallgatok, akkor azt mondom, remélem egy hazai Eb-győzelemig. Persze ez most még irreálisan hangzik, de ha belegondolunk, Malmőben egy ponton múlt, hogy nem jutottunk elődöntőbe, most pedig még közelebb voltunk hozzá a vb-n a franciák elleni összecsapáson.

De leginkább abban bízom, hogy ez a folyamatos fejlődés megmarad a jövőben is,

sőt, ha mindent kiadunk magunkból, akkor még egy-egy vereség alkalmával is emelt fővel jöhetünk le a pályáról.

Miben kell még fejlődnie a csapatnak, hogy egy olyan párharcból, mint az ön által is említett, franciák elleni hosszabbításos negyeddöntőből győztesként kerüljön ki?

Arra mindenképpen, hogy az összes játékos magas színvonalon kézilabdázzon, amihez néhány kiugró egyéni teljesítmény is párosul. Valamint fontos, hogy kellő rutint szerezzenek a fiatalok a klubcsapataikban – szerencsére ezen a téren jól állunk, sokan már most külföldön, a BL-ben, vagy az Európa-ligában játszanak.

Egyértelműen pozitív a jövőkép, így szerintem van okunk a bizakodásra.

A keret egyik legrutinosabb tagjaként a játékon túl érez egyfajta küldetést, hogy segítse a fiatalokat?

Ha nem is küldetést érzek, de az edzők is azt várják, hogy a tapasztalatommal amiben tudok, segítsek. Szerencsére egyébként érzem is az igényt a csapattársak részéről, meghallgatnak, odafigyelnek a meglátásaimra.

Viszont nyilván nekik az a céljuk, hogy lassan kirugdossanak a keretből, hiszen ez az élet rendje, az ifjak jönnek, az öregek mennek. De azért ameddig bírom erővel és a teljesítményemmel rászolgálok a bizalomra, szeretnék itt maradni.

Az egyiptomi körülményekkel kapcsolatban sokszor és sok helyen lehetett olvasni érdekes dolgokat. Mennyiben nehezítették a szereplést a néha már-már szürreális állapotok?

Én a magam részéről nem tapasztaltam égbe kiáltó problémákat, ha pedig volt valami gond, azt azért viszonylag hamar sikerült orvosolni. Minden dicséretet megérdemelnek a szervezők, közel volt a csarnok, jó volt a szállásunk, kényelmesek voltak az ágyak, finom ételeket kaptunk, a koronavírus pedig nem az ő hibájuk... Ráadásul nehéz helyzetben voltak, hiszen ez volt az első 32 csapatos világbajnokság, 

ha ezt is figyelembe vesszük, pláne nincs hiányérzetem, mert mindent remekül megoldottak.

Beszéljünk egy kicsit a Telekom Veszprémről, amely talán a korábbi éveknél is jobban kiemelkedik az NB I-ből. Hogy tartják fent a motivációt a tíz-, húszgólos győzelmek után?

Nem érzem azt, hogy jobban kiemelkednénk, mint az ezt megelőző szezonokban, a Gyöngyös ellen például majdnem ki is kaptunk. 

Minden riválisunkat maximálisan tiszteljük, felkészülünk és videózunk belőlük, akárki is legyen az ellenfél.

A koronavírus viszont vitathatatlanul rányomja a bélyegét erre az évre, mindenki küszködik, talán ennek is volt betudható, hogy a Tisza-partiakat decemberben a vártnál jóval nagyobb különbséggel győztük le. De éppen ezért lutri a mostani bajnokság, bármi megtörténhet.

A Bajnokok Ligájában viszont mintha el lenne átkozva az együttes, a decemberi Final Fourban drámai meccsen maradtak alul az elődöntőben a Kiel ellen, a kliencgólos előnyről elvesztett Kielce elleni 2016-os finálé pedig alighanem mai napig fájó emlék. Mi hiányzik ahhoz, hogy BL-t nyerjen a csapat?

Ez az egymillió dolláros kérdés, ha tudnám rá a választ, és hogy mit kellene tenni a végső győzelemért, már rég megtettem volna.

Minden helyezésem megvolt már Kölnből az elsőt leszámítva, tényleg nem tudom, hogy miért nem jött ki egyszer sem úgy a lépés, hogy végre mi ünnepelhettünk volna a négyes döntő végén. Dolgoznunk kell tovább, még keményebben, mint eddig, mert előbb-utóbb biztos vagyok benne, hogy meglesz az eredménye.

A vb egyik online sajtótájékoztatóján mosolyogva megjegyezte, hogy néha eszébe jut a 2024-es párizsi olimpia. Az lenne a méltó lezárása a pályafutásának?

Egyelőre örülök, ha a hétközi BL-meccsek után a hétvégi bajnokira ki tudom pihenni magam és azokra felkészülök...

Szerencsére egyébként már megadatott számomra, hogy olimpián képviseljem Magyarországot, ráadásul a 2012-es londoni játékokon szerzett negyedik hely, valamint a minket körülvevő hangulat és szeretet örök emlék marad a számomra. Ebből a szempontból egy újabb európai olimpia biztosan hasonló élményt jelentene, nincs időeltolódás, sokkal több magyar szurkoló lehetne ott a lelátókon.

Nem zárom ki a lehetőségét, viszont a kézilabdában sokkal nehezebb eljutni oda, mint aztán magán a tornán egy kiugró eredményt elérni.

Gondol már a karrierje utáni évekre?

Egyelőre még nem igazán, nyilván vannak dolgok, amelyek érdekelnek, olyanok is, amelyeknek köze van a kézilabdához, de olyanok is, amiknek egyáltalán nem. 

Most még csak a játékomra koncentrálok, és hogy a Veszprémmel, valamint a válogatottal is minél nagyobb sikereket érjek el.

Aztán majd az élet eldönti, hogy a pályafutásom lezárását követően merre sodor.

(Borítókép: Anne-Christine Poujoulat/MTI/EPA)