Óriásit lépett a Fradi a bajnoki arany felé

szucsi
2021.05.22. 20:38
A Ferencváros újabb nagy lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé, miután 29–27-re győzött Debrecenben a női kézilabda NB I szombati játéknapján.

 Az FTC számára volt nagyobb a meccs tétje, ugyanis május 5-én nagy meglepetésre 31–22-re legyőzte a címvédő Győrt az NB I rangadóján, ezzel lépéselőnybe került a bajnoki címért zajló csatában, pontegyenlőség esetén ugyanis az egymás elleni eredmények döntenek, ami a Ferencvárosnak kedvez, mert február elején „csak” 33-27-re kapott ki Győrben.

A debreceniek szerezték az első gólt, de a folytatásban pontosabban kézilabdáztak és némileg motiváltabbnak tűntek a fővárosiak, akik a német Emily Bölk vezérletével 9–4-re elléptek. Kudor Kitti vezetőedző időkérését követően felvette a játék ritmusát a DVSC, türelmesebben, taktikusabban játszott, hatékonyabban védekezett, és a szünetben már csak kétgólos hátrányban volt (14–16).

A fordulás után sem változott a kiváló lelátói hangulat és a játék képe: mindkét együttes remekül teljesített, a Debrecen a meccs kétharmadánál egyenlített, de Szucsánszki Zita irányításával a vendégek nem hagyták, hogy ellenfelük átvegye a vezetést. A 45. perc után látszott, hogy a Bajnokok Ligájában edződött Ferencváros jobban fogja bírni az iramot és a nagy tét miatti nyomást, Szucsánszki pályafutása legszebb napjait idézte, szinte minden lövést elvállalt, és nem hibázott. A DVSC tíz perc alatt csupán egyszer talált be, és ebben az időszakban a fővárosiak egy 5–1-es sorozattal eldöntötték a meccset, és nagy valószínűséggel a bajnoki címet is, hiszen a hátralévő két fordulóban az Alba Fehérvár és az MTK lesz az ellenfelük.

A mezőny legjobbja Szucsánszki volt, aki 11 lövésből tíz gólt szerzett, hazai oldalon Kovács Anna 16 kísérletből szintén tízszer talált be.

A Ferencváros 2011 óta sorozatban 11 alkalommal nyert bajnoki meccset a DVSC otthonában.

A Siófok házigazdaként 26–22-re legyőzte a Mosonmagyaróvárt, ezzel továbbra is versenyben van az Európa-liga-indulásra jogosító helyezésekért. Gnonsiane Niombla hat, Tóth Gabriella öt góllal, Szikora Melinda pedig 42 százalékos védési hatékonysággal járult hozzá az EL-ezüstérmes hazaiak sikeréhez.

A hátralévő két fordulóban fog eldőlni, hogy a Mosonmagyaróvár, a Siófok, a Vác, az MTK és a Debrecen közül melyik három csapat indulhat az Európa-ligában.

NŐI KÉZILABDA NB I

24. FORDULÓ

DVSC Schaeffler–FTC-Rail Cargo Hungaria 27–29 (14–16)

Győri Audi ETO KC–MTK Budapest 33–21 (16–15)

Hungast Szombathelyi KKA–EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 26–24 (11–11)

Érd–Alba Fehérvár KC 25–29 (11–12)

Siófok KC–Motherson Mosonmagyaróvári KC 26–22 (15–13)

Az állás: 1. Győr 46 pont, 2. Ferencváros 46, 3. Mosonmagyaróvár 34, 4. Siófok 2, 5. Vác 31, 6. MTK 30, 7. DVSC 29 (23 meccs), 8. Fehérvár 17, 9. Dunaújváros 16, 10. Kisvárda 14, 11. Érd 14, 12. Boglár 11 (23), 13. Szombathely 9, 14. Békéscsaba 6
A végelszámolásnál az egymás elleni eredmény dönt, az a Ferencváros számára kedvez.

(MTI)

(Borítókép: Szucsánszki Zita ellenállhatatlan volt – MTI/Szigetváry Zsolt, archív)