Nagy László ellen fegyelmi eljárást kezdeményeztek

K EPA20190601046
2021.07.13. 16:47
Mégsem ért véget a Nagy László kontra Mol-Pick Szeged meccs, a Telekom Veszprém sportigazgatója ellen most fegyelmi eljárást kezdeményeztek.

Mint arról korábban beszámoltunk, Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke, a Telekom Veszprém sportigazgatója megkörnyékezte a Mol-Pick Szeged balátlövőjét, Bodó Richárdot.

A történtek után a Tisza-partiak közleményt adtak ki, nehezményezték például azt is, hogy a korábbi kiváló jobbátlövő a Vaksz című műsorban arról beszélt, hogy több alkalommal is kereste Szűcs Ernő Péter klubelnököt, aki kinyomta a hívásait.

A szegediek szerint ez nem így történt, de a kommüniké kiadásával lezártnak tekintették az ügyet.

Azonban fordult a kocka, ugyanis a 24.hu információi szerint a Szeged mégsem hagyta annyiban a dolgot és etikai vétség miatt fegyelmi eljárást kezdeményezett Nagy ellen az MKSZ Etikai és Fegyelmi bizottságánál. A magyar bajnok arra hivatkozik, hogy a 40 éves sportvezető tette etikátlan.

Mivel Nagy László semmilyen módon nem cáfolta állításainkat, és a Magyar Kézilabda Szövetség sem reagált az ügyben, mindez olyan felzúdulást váltott ki a saját szurkolótáborunk részéről, és a kézilabda-társadalom egészében, hogy úgy döntöttünk, nem a médián keresztül szeretnénk ezt az ügyet tisztázni, hanem hivatalos mederbe kívánjuk terelni, lefolytatni az eljárást

– fogalmazott a 24.hu-nak Szűcs Ernő Péter.

A lapnak az MKSZ megerősítette a fegyelmi eljárás kezdeményezését.

(Borítókép: Nagy László. Sascha Steinbach / MTI / EPA)