Új szövetségi kapitánya van a magyar női kéziválogatottnak

DEBRE20180714016
2021.08.31. 13:30
Golovin Vlagyimir lett a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya – döntött keddi ülésén a magyar szövetség (MKSZ) elnöksége, miután értékelte a csapat tokiói olimpiai szereplését.

Az 1998–99-es születésűekkel 2018-ban junior világbajnokságot, a 2000–2001-es születésűekkel 2019-ben junior Európa-bajnokságot nyerő szakember megbízatása a 2024. decemberi, magyar–osztrák–svájci közös rendezésű Európa-bajnokság végéig szól, klubbéli utódja megtalálásáig az MTK vezetőedzői posztját is ellátja. 

Az új szakvezető októberben találkozik először a kerettel, a csapat október 6-án hazai pályán Portugália, október 10-én idegenben Szlovákia ellen lép pályára Európa-bajnoki selejtezőn, majd a novemberi vb-felkészülést követően decemberben Spanyolországban szerepel a vb-n, ahol cél a negyeddöntőbe jutás.

Az új olimpiai ciklus minden válogatott számára új időszakot hoz, igaz, a magyar csapat életében egyfajta korosztályfrissítés már az elmúlt esztendőkben megtörtént, éppen a Golovin Vlagyimir által 2018-ban junior világbajnoki címre vezetett csapat több játékosa révén, de Tokiót követően tovább alakulhat a keret, immár az új szövetségi kapitány elképzelései szerint

– mondta el a szövetség honlapján Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke. „Szeretnénk, ha Párizsra igazán erős csapatunk lenne. Golovin Vlagyimirrel nem volt nehéz a megegyezés, hiszen az MKSZ elképzelései, elvárásai egybeesnek az ő ambícióival, céljaival.”

Az 51 éves Golovin Vlagyimir kiemelte: 

óriási megtiszteltetés, hogy a magyar női válogatott szövetségi kapitánya lehet, nagy kedvvel és tervekkel kezdi meg a feladatot

„A 2021–22-es szezonban párhuzamosan az MTK csapatát is irányítom, ameddig a klub nem találja meg az utódomat és nem sikerül megfelelő módon rendezni az edzőkérdést. A válogatottal a fő célunk a következő három évben a párizsi olimpiára való kijutás. Ebben összhangban voltak a szövetség és a jelenlegi klubom elképzelései és a saját céljaim is. Készülök az Eb-selejtezőkre és a decemberi világbajnokságra, hamarosan összeáll a csapat stábja is. A keretben szóba vehető játékosok nagy részével dolgoztam már együtt, és tudom, hogy az utánpótlássikerek miatt sokan csodát várnak a felnőttválogatottól is, én csoda helyett azonban elsősorban a munkában hiszek” – fogalmazott az Odesszában született szakember, aki 1992-től Magyarországon légióskodott, majd megkapta a magyar állampolgárságot.

Golovin elődjének, a magyar csapattal a tokiói olimpián hetedik Elek Gábornak lejárt a szerződése, és a továbbiakban az FTC vezetőedzői munkájára összpontosít.

(Borítókép: Czeglédi Zsolt / MTI)