A Ferencváros továbbra is veretlen a női kézi BL-ben
A hazaiak keretéből Kovacsics Anikó és Tóth Nikolett, a mindössze tíz mezőnyjátékossal érkezett vendégektől Mette Tranborg, Marit Rösberg Jacobsen és Estavana Polman hiányzott.
Eleinte szorosan alakult az állás, egyik csapat sem tudott egygólosnál nagyobb előnyt kialakítani. A meccs negyedénél egyre többet hibázott az Esbjerg, ezt kihasználva a magyar csapat lendületes támadásokat vezetett és öt percben belül 4–0-s szériát produkált (11–8).
Első időkérése után agresszívabb védekezésre váltott a dán együttes, és egy négyes gólsorozattal visszavette a vezetést (14–15). A Ferencváros játékán igencsak meglátszott a pihentetés miatt lecserélt német Emily Bölk hiánya.
A szünetben döntetlen volt az állás (16–16), és Henny Reistad vezérletével a második félidő elején is remekül tartotta magát az Esbjerg. Az FTC 4–1-es sorozata után kettesével szerezték góljaikat a vendégek, és a meccsen először vezettek két találattal (23–25).
Ezzel a védekezéssel nem lehet meccset nyerni
– kiabálta Elek Gábor, amikor ismét időt kért.
A világbajnok holland Angela Malestein góljaival kétszer is egyenlített az FTC, amelynek kapujában Bíró Blanka bravúrokat mutatott be. Az utolsó percben előbb a vendégek támadhattak, majd a Ferencvárosnak csupán hat másodperce volt, de egyik csapat sem járt sikerrel, így maradt a döntetlen.
A mezőny legeredményesebbje Malestein, illetve Reistad volt, egyformán tíz góllal. A kapusban Bíró Blanka hét, Janurik Kinga három, a túloldalon Rikke Poulsen 11 védést mutatott be.
A két csapat ötödik egymás elleni BL-meccsén két magyar és két dán győzelem után először született döntetlen.
A két győzelemmel és két döntetlennel álló FTC egy hét múlva a francia Brest Bretagne csapatát fogadja Érden.
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán) 31–31 (16–16)
lövések/gólok: 56/31, illetve 48/31
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 1/1
kiállítások: 6, illetve 6 perc
Vasárnap játsszák:
B-csoport
16.00: Odense HB (dán)–Győri Audi ETO KC, Gudme
(MTI)
(Borítókép: MTI/Vasvári Tamás)