A Győr megnyerte a szuperrangadót és lépéselőnybe került

2021.11.17. 20:16
A Győri Audi ETO KC házigazdaként 25–20-ra legyőzte a címvédő Ferencvárost a női kézilabda NB I szerdai rangadóján.

A két zöld-fehér csapat találkozójának azért van minden alkalommal különös jelentősége, mert az elmúlt évtizedben rendre közöttük dőlt el a bajnoki cím, másrészt a női élvonalban rájátszást, illetve bajnoki döntőt nem rendeznek. Ezen kívül az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) legutóbbi erősorrendjében ez a két együttes foglalta el az első (Győr) és a második (FTC) helyet.

Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes hazaiak keretéből Faluvégi Dorottya, Crina Pintea és Laura Glauser hiányzott, a vendégektől Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita maradt ki.

Eleinte felváltva születtek a gólok, majd az ETO emberelőnyben 6–3-ra ellépett, a folytatásban pedig Amandine Leynaud bravúros védéseire alapozva őrizte a különbséget.

Mindkét csapat hibázott támadásban, ám a győriek tudták többször kihasználni ellenfelük pontatlanságait. Ennek köszönhetően 12–7-re vezettek, de ekkor megtorpantak, a címvédő egy 4–0-s sorozattal felzárkózott, egyenlítenie azonban nem sikerült.

A szünet után viszont ez is összejött a Ferencvárosnak, de aztán megint változott a helyzet. A hazaiaknál Kari Brattset és Lukács Viktória ugyan szokatlanul sok lövést rontott, a csapattársaik azonban egyre pontosabban céloztak és 20–16-ra, majd 22–17-re elléptek. Elek Gábor vezetőedző időkérése ezúttal nem volt hatásos, játékosai fáradni látszottak, és bár a hajrában is megnehezítették ellenfelük dolgát, elveszítették szezonbeli veretlenségüket.

A győriek legeredményesebb játékosa Veronica Kristiansen volt hat góllal, csapattársai közül Anne Mette Hansen, Linn Blohm és Schatzl Nadine négy-négy alkalommal talált be. A túloldalon Szöllősi-Zácsik Szandra négy, Itana Grbics, Angela Malestein és Márton Gréta három-három góllal zárt. Az ETO francia kapusa, Amandine Leynaud 38 lövésből 19-et kivédett.

A Ferencváros legutóbb májusban veszített tétmérkőzést, amikor négy góllal kikapott a Győrtől a Magyar Kupa elődöntőjében.

A bajnokságban február eleje óta volt veretlen volt, akkor ugyancsak Győrben kapott ki hat találattal. A két nagy rivális április 14-én mérkőzik meg egymással a Népligetben.

Eredmény:
Győri Audi ETO KC–FTC-Rail Cargo Hungaria 25–20 (13–12)
lövések/gólok: 38/25, illetve 43/20
gólok hétméteresből: 5/4, illetve 5/3
kiállítások: 0, illetve 4 perc

(MTI/Index)