Így juthat tovább az Eb-n a magyar kézilabda-válogatott

Download
2022.01.18. 14:11
Kedden 18.00 órától a magyar férfi kézilabda-válogatott Izland ellen játssza utolsó csoportmeccsét a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A csapat sorsát a 20.30-kor kezdődő Hollandia–Portugália-összecsapás is befolyásolhatja. Összegyűjtöttük a lehetséges forgatókönyveket.

Gulyás István alakulata a nyitányon nagy meglepetésre 31–28-ra kikapott a hollandoktól, a második mérkőzését viszont drámai körülmények között 31–30-ra megnyerte a portugálokkal szemben, így jelenleg két ponttal a csoport harmadik helyén áll. A kvartettet az eddig hibátlan Izland vezeti négy ponttal, Hollandia a második, a portugálok pedig egyelőre pont nélkül utolsók.

A középdöntőbe az első két együttes jut tovább, és magával viszi a másik továbbjutó ellen szerzett pontjait. Amennyiben legyőzzük Izlandot és Hollandia megveri Portugáliát, körbeverés alakul ki, hiszen mindhárom csapat négy ponttal áll majd. Ekkor minitabella dönt a továbbjutásról, a portugálok ellen elért eredményt viszont egyik csapatnál sem veszik majd figyelembe. Ez esetben a hollandok +2-es gólkülönbséggel állnak majd, a mi –3-as gólkülönbségünk a győzelem miatt mindenképpen javulni, Izland +1-es mutatója pedig romlani fog.

Pontazonosság esetén az alábbi szempontok döntenek a sorrendről:

1.) több egymás elleni pont

2.) jobb egymás elleni gólkülönbség

3.) több egymás ellen szerzett gól

4.) jobb gólkülönbség

A válogatott nem számolgat, az Indexnek adott interjújában a csapat kapusa, Székely Márton többek között erről is beszélt. 

Mi azért számba vettük a lehetőségeket a magyar válogatott szempontjából:

Kiesünk: ha vereséget szenvedünk Izlandtól, vagy ha döntetlent játszunk Izlanddal, és Hollandia pontot szerez Portugália ellen, vagy egy góllal nyerünk Izland ellen, a hollandok viszont legyőzik Portugáliát.

Csoportmásodikként, pont nélkül jutunk tovább: ha legalább kettő, de legfeljebb öt találattal nyerünk Izland ellen, és Hollandia legyőzi Portugáliát.

Csoportmásodikként, egy ponttal jutunk tovább: ha döntetlent játszunk Izlanddal, Portugália pedig legyőzi Hollandiát.

Csoportelsőként, pont nélkül jutunk tovább: ha legalább hat góllal verjük Izlandot, és Hollandia legyőzi Portugáliát.

Csoportelsőként, két ponttal jutunk tovább: ha nyerünk Izland ellen, Portugália pedig pontot szerez Hollandia ellen.

A csoportkör utolsó fordulójában, kedden a magyarok 18 órától Izlanddal játszanak, 20.30-tól Hollandia ellenfele Portugália lesz.

(Bortókép: Kovács Tamás / MTI)