Egyelőre a koronavírus a kézilabda-Európa-bajnokság győztese

20211216154725 PAP 9086-01
2022.01.25. 06:07
Hajrájához közeledik a részben hazai rendezésű kézilabda-Európa-bajnokság, kedden és szerdán az utolsó kör következik a pozsonyi és a budapesti középdöntős csoportban. A magyar szervezésről elismerően beszélt az Európai Kézilabda Szövetség, a csapatok és a külföldi sajtó azonban élesen bírálta a kontinensviadalt.

A kritikus hangok nem a lebonyolítást támadták, sokkal inkább a koronavírus okozta nehézségeket. A Le Monde francia lap hétfői cikkében egyenesen úgy fogalmazott, az Eb mostanra „bohózattá változott”, utalva arra, hogy gyakorlatilag nincs már olyan válogatott, amelynek helyzetét ne nehezítené a Coviddal megfertőzött játékosok pótlása.

A francia csapat egyébként már a torna elején is felemelte hangját a magyar szervezés ellen, megdöbbentőnek nevezték ugyanis a Magyarországon uralkodó járványügyi körülményeket, valamint az ezzel kapcsolatos hiányosságokat. A csoportkörben Szegeden játszó franciák a csapat hoteljében maszk nélküli emberekkel találkoztak, sőt egy légtérben is ettek velük, amelyet nagy felelőtlenségnek tartottak. Hasonló felháborodásnak adott hangot a szintén Szegeden játszó szerb, nem sokkal ezután pedig a budapesti csoportot később megnyerő izlandi szövetségi kapitány is az Európa-bajnokság elején.

A negatív hangokra a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos közleményben reagált, amelyben ezt írta: „Az Eb-t az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) előírásainak maradéktalan betartásával, velük közösen szervezzük. Minden részt vevő ország delegációja már ősszel is bejárta a négycsillagos szállodákat, azóta semmilyen kifogást nem emeltek. Mindemellett a hatályos jogszabályokat és az EHF által előírt Covid-protokollt mindenki megismerte, azokat betartja a rendező országokban. A szervezők a csapatok számára részletes tájékoztatást nyújtottak, továbbá minden felmerülő kérdésre alapos választ adtak, melyet mindenki elfogadott, ezért értetlenül állunk a franciák és a szerbek nyilatkozata előtt. Ha a továbbiakban felmerülnek még jogos igények, azokat képesek és készek vagyunk rendezni, ehhez a megfelelő kapcsolatok rendelkezésre állnak.”

A kedélyek viszont nem csillapodtak, és bár a csapatokat végül minden hotelben teljesen elszeparálták a szállóvendégektől, a franciák közül a magyar fővárosban végül többen is megfertőződtek: a szövetségi kapitány Guillaume Gille mellett Karl Konan és a Telekom Veszprém irányítója, Kentin Mahé került karanténba.

Az együttes olimpiai, világ- és Európa-bajnok kapusa, Vincent Gérard ki is kelt magából a hollandok ellen 34–24-re megnyert találkozót követően. 

Ez lassan már szégyen a kézilabdára nézve: a még versenyben lévő csapatok közül jelenleg 105 fertőzött játékos van. Mi értelme így ennek az egész Európa-bajnokságnak? Kis túlzással jobban lefoglal minket az, nehogy pozitív tesztet produkáljunk, mint hogy megnyerjük a meccseinket…

A PSG hálóőrének szavait támasztják alá a holland Handball-World News újságíróinak statisztikái is, számításaik szerint ugyanis az Eb rajtja óta több mint 110 játékosnál azonosították a koronavírust.

A korábban említett izlandiakat sem kímélte a Covid, olyannyira, hogy a középdöntős küzdelmek előtt kis túlzással elveszítették a fél csapatukat: nyolc sportoló adott pozitív mintát, köztük a csapat legnagyobb sztárja, Aron Pálmarsson is. Az északiak ennek ellenére óriási meglepetésre kiütötték a franciákat (29–21), és ha szerdán legyőzik Montenegrót, a franciák pedig nem szereznek pontot Dánia ellen, Izland elődöntőbe jut.

Hollandiát is utolérte a járvány, olyannyira, hogy a szombati, Montenegró elleni összecsapásra nem maradt kapusa, ebből azonban a kontinensviadal alighanem legszürreálisabb sztorija kerekedett. Vészmegoldásként ugyanis az amatőrként egy belga csapatban védő 34 éves Thijs van Leeuwent hívták be, akinek előbb el kellett kérnie magát a munkahelyéről… 

De elutazhatott Budapestre, majd 14 védést mutatott be és 42,5 százalékos hatékonysággal hárított, így oroszlánrészt vállalt csapata 34–30-as győzelméből, meg is választották a meccs legjobbjának!

A legjobban azonban Németország szenvedte meg a hiányzókat, kilencen fertőződtek meg a keretből, amelyet követően a Bundesliga vezetője, Frank Bohmann egyenesen úgy fogalmazott: a csapatnak fontolóra kell vennie akár az Eb-től való visszalépést is.

A Le Monde cikke rávilágít: Magyarország telt házas meccseket rendezhet, míg Szlovákiában csupán az arénák negyedét tölthetik meg a szurkolók. Ez a francia lap számára érthetetlen, főleg annak fényében, hogy a lakossághoz viszonyítva Peru és Bosznia-Hercegovina mögött Magyarországon a legnagyobb a halálozási ráta, a WHO adatai szerint több mint 40 000, ami egymillió lakosra vetítve négyezer halálesetet jelent.

Megjegyzik, hogy bár a multifunkcionális arénában minden hat éven felüli nézőnek kötelezően előírt az FFP2-es maszk használata, a közvetítések során rengeteg drukkert látni a lelátón maszk nélkül szurkolni.

Az EHF korábban úgy nyilatkozott az ügyben: 

Az egészségügyi protokoll kidolgozásakor más volt a helyzet, a járvány omikron-változata nélkül. A torna során már módosítottuk a protokoll egyes részeit, és folyamatosan ezt tesszük, amikor a helyzet úgy kívánja. 

Az Index az alábbi kérdéseket juttatta el az Európai Kézilabda Szövetséghez: 

  • Mennyire elégedett az EHF a magyar és szlovák szervezéssel, különösen a koronavírus elleni biztonsági intézkedésekkel?
  • Mit gondol az EHF az egyre csak szaporodó esetszámokról?
  • Ha az utolsó hétvégén új Covid-esetek lesznek a részt vevő csapatok soraiban, van-e vészhelyzeti protokollja az EHF-nek, akár a mérkőzések elhalasztására?

Megkeresésünkre az EHF kommunikációs igazgatója, Thomas Schöneich  válaszolt:

„Az Európai Kézilabda Szövetség, valamint a magyarországi és szlovákiai szervezőbizottságok szorosan együttműködtek az EHF EURO 2022 biztonsági intézkedéseinek kialakításában. A koronahelyzet vitathatatlanul kihívást jelentett és továbbra is az, mert folyamatosan arra kényszerít bennünket, hogy a hatályos intézkedéseket alkalmazzuk. Az együttműködés azonban továbbra is szoros és mindig a lehető leggyorsabban új megoldásokat vezettünk be.

Az Európa-bajnokságon részt vevő szövetségek egyértelműen elkötelezték magukat, hogy itt, Magyarországon, illetve Szlovákiában szeretnének játszani. 

Ez az alapja annak, hogy a tornát is befejezzük.

Azáltal, hogy a csapatok lehetőséget kaptak arra, hogy a kezdeti 35 fős kereten kívüli játékosokat is nevezzenek, lehetőségük van reagálni a fertőzésekre. Ez lehetővé tette sok válogatott számára, hogy megőrizze erősségeit, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy a legjobb csapat nyerje majd meg a kontinensviadalt.”

Halasztás tehát biztosan nem lesz, arra azonban ne vegyünk mérget, hogy újabb pozitív esetek sem. Egyelőre tehát nagyon úgy néz ki, hogy az Eb eddigi győztese a koronavírus. Hogy aztán a csapatok közül ki ünnepelhet, az a vasárnap 18.00 órától kezdődő finálé után derül ki!

(Borítókép: Papajcsik Péter /AFP)