Két magyar csapat is szabadkártyát kapott a Bajnokok Ligája következő szezonjára

2022.06.27. 12:50
A férfiaknál és a nőknél is két-két magyar csapat vehet részt a kézilabda Bajnokok Ligája következő idényében, miután a Telekom Veszprém és az FTC Rail-Cargo Hungaria is szabadkártyát kapott az európai szövetségtől (EHF).

Az EHF honlapján hétfőn jelentették be, hogy a már korábban biztos főtáblás klubok mellett melyek szerepelhetnek az elitsorozat 2022/23-as szezonjában.

A férfiaknál a magyar bajnok Pick Szegednek volt garantált helye, az EHF végrehajtó bizottsága azonban az elmúlt kiírásban negyedik Veszprémnek is indulási lehetőséget adott. A nőknél a bajnoki aranyérmes, BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC volt a kilenc biztos résztvevő között, akikhez most csatlakozott a Magyar Kupa-győztes Ferencváros is.

A döntési szempontok között a csapatok korábbi eredményei mellett a csarnokhelyzetet és a televíziós közvetítéseket is figyelembe vették, a koronavírus-járvány utóhatásai miatt ugyanakkor a helyszíni nézőszám most nem szerepelt a vizsgált faktorok között.

A férfi és női BL-ben is 16-16 csapat indul, amelyeket két nyolccsapatos csoportba sorsolnak pénteken 11 órától, Bécsben.

A nők szeptember 10-11-én, a férfiak 14-15-én kezdik a BL következő idényét.

MTI