Bravúros hajrá után egygólos magyar siker Szlovéniában

2023.01.05. 21:43
A magyar férfi kézilabda-válogatott bravúros hajrával 28–27-re győzött Szlovénia vendégeként a csütörtökön Ljutomerben rendezett felkészülési mérkőzésen.

A magyarok keretéből Palasics Kristóf és Hanusz Egon maradt ki. Utóbbi napokig lázas betegséggel küszködött, és bár újra csatlakozott a csapathoz, és elutazott Ljutomerbe, játéka még a szombati, nagykanizsai mérkőzésen sem biztos. A Stuttgart irányítójának kiesése miatt Lékai Máté egyedül maradt a poszton, eleinte csak egy-egy védekezés során kapott rövid pihenőt, majd a szegedi balátlövő, Bodó Richárd vette át a szerepét.

Magabiztos szlovén játékot hozott az első félidő

Támadásban és védekezésben is hatékonyabb volt a szlovén csapat, de Mikler Roland védései miatt nem tudott elhúzni. Magyar oldalon több volt a pontatlanság, két büntető is kimaradt, ezután már 11–8-re vezettek a továbbra is remekül védekező szlovénok. A mieinknek minden gólért alaposan meg kellett küzdeniük, ezért ellenfelünk akcióit nem tudták a kellő hatékonysággal megszűrni. Az első félidő utolsó perceiben a kezdők közül már egyetlen mezőnyjátékos sem volt a pályán a magyaroknál, a meccs képe azonban nem változott, és a fölényben lévő házigazdák a szünetben 17–13-ra vezettek.

Huszáros magyar hajrá

A második felvonás elején több mint hét percig nem kapott gólt a magyar válogatott, amely ebben az időszakban kiválóan védekezett, de 17–16-os állást követően Urban Lesjak védéseire alapozva megint ellépett Szlovénia (20–16). A meccs háromnegyedénél kis híján tömegverekedés tört ki a pályán, ami után Rosta Miklós piros lapot kapott. Hat perccel a vége előtt sikerült visszazárkózni egy gólra, majd az egyenlítés is összejött (26–26). Az utolsó 75 másodpercet emberhátrányban töltő magyar együttes Bodó Richárd bombájával 2–1 után ismét előnybe került, majd Székely Márton nagy bravúrral, sarokkal hárította a hazaiak utolsó próbálkozását.

Magyarország 28–27-re győzte le Szlovéniát a világbajnokság főpróbáján.

A szlovénoknál Aleks Vlah hét, Jure Dolenec és Nejc Cehte három-három góllal zárt. A kapusok közül Mikler Roland nyolc, Székely Márton hat, Urban Lesjak kilenc védést mutatott be. A két csapat 27. alkalommal találkozott egymással, 13 szlovén siker és egy döntetlen mellett ez volt a 14. magyar győzelem.

A magyarok egy hét múlva a Koreai Köztársaság együttese ellen kezdik meg szereplésüket az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörében, Kristianstadban, majd jövő szombaton Izlanddal, január 16-án pedig Portugáliával találkoznak. A középdöntőbe az első három helyezett jut.

Remek ellenféllel találkoztunk, ahogyan arra számítottunk is. Nehéz meccs volt, de a legvégéig nagyszerűen küzdöttünk, a csapat megmutatta a karakterét, hiszen négy-öt gólos hátrányban sem adta fel a harcot, képes volt megújulni, és végül fordítani tudott. Ma nem az eredmény volt a legfontosabb, de nagyon örülök a győzelemnek, és annak, hogy játékosaink megmutatták a valós tudásukat és tehetségüket

– idézi Chema Rodríguez szövetségi kapitány szavait az MTI. 

Szlovénia–Magyarország 27–28 (17–13)