A végére sima lett, 13 gólos sikert arattak a győri kézis lányok

DKRCS20230107001
2023.01.07. 17:29
Az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC hazai pályán 39–26-ra kiütötte a végére megrogyó norvég Storhamart a B csoport 10. fordulójában.

A győri együttes esélyeshez méltón bekezdett, a hatodik percben már 5–1-re vezetett, és bár innen két gólra még visszakapaszkodott a norvég csapat (7–5), Anne Mette Hansenék gyorsan újra állva hagyták ellenfelüket (11–5), és a közte hatgólos differencia állandósulni látszott (15–9).

Ezt követően megakadt kicsit a folyton emberhátrányba kerülő győriek játéka, még büntetőből sem sikerült betalálniuk, a 28. percben jött is Ambros Martín időkérése 15–12-nél, a szünetre eggyel tudta növelni előnyét a házigazda (17–13).

Silje Solberg beállásával a második félidő elején is bekezdtek a győriek, hamar jött is a vendégek időkérése (20–13), de csak nem akarta feladni a Storhamar, és nem sokkal később ismét a közte háromért támadhatott (22–18). A feljavuló védekezésnek köszönhetően egy hétperces norvég gólcsend jött, mégsem tudott érdemben nőni a különbség a sok, támadásban elkövetett hiba miatt (24–19).

A 48. percben viszont mintha ledobták volna a vasmacskát a vendégek (26–21), az ötszörös BL-győztes négy perccel később már tízzel vezetett (32–22), és nemcsak ennek, hanem a Viborgtól érkező Line Haugsted és a 18 éves Farkas Júlia első góljának is tapsolhattak a szurkolók.

A végére már csak az volt a kérdés, hogy két számjegyű lesz-e a siker, s bár egyszer még mínusz nyolcra visszajött a Storhamar, ez is meglett (39–26).

A győriek ezzel két vereség mellett nyolcadszor nyertek, és versenyben vannak még a negyeddöntőt érő első két hely megszerzéséért.

A Fradi végig pariban volt a legutóbbi két kiírást megnyerő Vipersszel, de az utolsó pillanatokban ezúttal a norvégok nem engedték ki a kezükből a sikert.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

10. FORDULÓ

B CSOPORT

Győri Audi ETO KC–Storhamar HE (norvég) 39–26 (17–13)

A CSOPORT

Vipers Kristiansand (norvég)–FTC-Rail Cargo Hungaria 27–26 (15–15)

(Borítókép:  A győri Linn Blohm (k), valamint Susanne Liberg Amudsen (b) és Olivia Linnéa Josephine Löfqvist (j), a norvég csapat játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjában, a 10. fordulóban játszott Győri Audi ETO KC - Storhamar HE mérkőzésen a győri Audi Arénában 2023. január 7-én.  Fotó:  Krizsán Csaba / MTI)