Negyeddöntős a világbajnokságon a férfi kéziválogatott!

2023.01.22. 22:12
Svédország 32–30-ra legyőzte Portugáliát a kézilabda-vb középdöntőjének utolsó csoportmeccsén, ezzel eldőlt, hogy a társházigazda mögött a magyar válogatott is bejutott a torna legjobb nyolc csapat közé, valamint résztvevője lesz a jövő márciusi, olimpiai kvalifikációs tornának is.

Délután Chema Rodríguez együttese a saját feladatát teljesítette, magabiztosan verte a Zöld-foki-szigeteket, ez azonban önmagában kevés lett volna a továbbjutáshoz, ahhoz ugyanis a már biztos továbbjutó svédeknek le kellett győznie Portugáliát.

Az első félidőben a motiváltabbnak tűnő Portugália többször is vezetett két góllal a némileg tartalékos összeállításban játszó hazaiak ellen. Bár a skandinávok már korábban biztosították csoportelsőségüket, a szünet után több alapemberüket is pályára küldték, mert hazai közönség előtt nem akartak kikapni. Jim Gottfridsson és Oscar Bergendahl vezérletével hat perc alatt elhúztak döntetlenről 25–19-re, ellenfelük közben a kapusa lecserélésével létszámfölényes támadójátékra váltott. Egy 7–2-es sorozattal a portugálok némileg váratlanul felzárkóztak mínusz egyre, de a hazaiak az időkérésük után a maguk javára döntötték el a mérkőzést. Daniel Pettersson nyolc, Eric Johansson hét góllal járult hozzá a sikerhez, a túloldalon Antonio Areia nyolc, Victor Iturriza hét alkalommal talált be.

A magyar férfi kézilabda-válogatott ezzel kijutott az olimpiai selejtezőre is. A magyarok a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, az pedig hétfőn dől el, hogy a szerdai, stockholmi negyeddöntőben Dániával vagy Egyiptommal találkoznak. 

A nemzetközi szövetség (IHF) olimpiai kvalifikációs tornáit 2024. március 11-17. között rendezik, mindhárom helyszínen négy csapat szerepel, amelyek közül az első két-két helyezett jut ki a jövő nyári párizsi ötkarikás játékokra.

Férfi kézilabda-világbajnokság
Középdöntő, 3. (utolsó) forduló
II. csoport (Göteborg)

Svédország–Portugália 3230 (1314)

IzlandBrazília 4137 (1822)

Magyarország–Zöld-foki Köztársaság 42 30 (22 15)

A végeredmény: 1. Svédország 10 pont, 2. Magyarország 6, 3. Izland 6, 4. Portugália 5, 5. Brazília 3, 6. Zöld-foki Köztársaság 0

Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt. A negyeddöntőbe az első két helyezett jutott.

(Borítókép: Kovács Tamás / MTI)