Erős rivális otthonában nyert a Győr a női kézilabda BL-ben
A két csapat korábbi öt egymás elleni mérkőzését kivétel nélkül a kisalföldi alakulat nyerte, a júniusi fináléban 30–24-re kerekedett az akkor még SG BBM Bietigheim néven szereplő rivális fölé. A német bajnoki címvédő keretében Faluvégi Dorottya és Háfra Noémi is ott volt.
Per Johansson vezetőedző együttesénél eleinte támadásban többször is pontatlanok voltak a befejezések, ennek ellenére előnybe került a magyar csapat, míg a házigazda a kapus Johanna Bundsen jó teljesítményével tartotta a lépést, háromgólos hátrányból (3–6) is egyenlíteni tudott.
A Győr védekezéséből többször hiányoztak a megállító faltok, az első félidő derekán, hat-hatot követően rendre egygólos előnybe került a csapat, majd egyenlített a vendéglátó.
A játékrész záró harmadára fordulva, 11–14-nél tudott ismét három találattal eltávolodni az ETO, de innen is gyorsan visszazárkózott a Ludwigsburg. A vezetést azonban nem engedte át házigazdájának a Győr, amely Hatadou Sako szünet előtt bemutatott hárításaira alapozva kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre.
A fordulást követően négy találatról (17–21) egyenlített a német alakulat, 23–23-ról a magyar klub ismét el tudott lépni, méghozzá egy 5–0-s sorozattal, amelyben emberhátrányos időszak és Sako hetesvédése is benne volt.
Ebből a különbségből már nem tudott visszazárkózni a hajrában a Ludwigsburg, a Győr úgy aratott ötgólos győzelmet idegenben az elmúlt kiírás döntősének otthonában, hogy riválisa egyszer sem vezetett.
A meccs legeredményesebb játékosa a hazaiakat erősítő Viola Leuchter lett hat találattal.
Estelle Nze Minko és Dione Housheer öt-öt góllal vette ki a részét a sikerből. Mindkét csapat kapusa kiemelkedő teljesítményt nyújtott: Bundsen 19 védéssel és 38,78 százalékos hatékonysággal, Sako 18 hárítással és 41,86 százalékos védési mutatóval zárt, írja az MTI.
Női kézilabda
Bajnokok Ligája
- HB Ludwigsburg (német)–Győri Audi ETO KC 26–31 (16-18)