Továbbra is megállíthatatlan a Ferencváros a kézilabda-Bajnokok Ligájában
Allan Heine vezetőedző – csoportjában második helyen álló – együttese annak tudatában utazott Horvátországba, hogy a rájátszás első körét kihagyva biztosan negyeddöntős.
Hat perc alatt 4–1-es előnyre tett szert a budapesti alakulat, a Podravka azonban egy 6–0-s sorozattal fordított (8–5). A házigazda 11–7-re tudott eltávolodni, innen sikerült ugyan felzárkóznia a Ferencvárosnak (12–12), az első félidő hajrája azonban egy 4–0-s periódussal a horvát együttesé lett.
Hullámzó játék jellemezte a szünet utáni időszakot is, hol közelített az FTC, hol távolodott a vendéglátó, az utolsó negyedórához 25–25-nél értek a felek. Innen már maradt a szorosabb állás úgy, hogy rendre a kaproncai csapat szerzett vezetést, egészen 28–27-ig, amikor – 5–4 után – újra ferencvárosi vezetést mutatott az eredményjelző.
A hajrában a háromgólos előnyért is támadhatott a magyar klub, a döntés mégis az utolsó percre maradt, a kaotikus hatvan másodperc alatt Laura Glauser három hazai lövést is hárított.
A találkozó legeredményesebbje a Podravkát erősítő Tina Barisic hétszer talált be. Glauser kilenc védéssel, Angela Malestein hat, az első játékrész vezére, Andrea Lekic és a második félidőben remeklő Simon Petra egyformán öt góllal járult hozzá a sikerhez.
A Ferencváros egy hét múlva a dán Nyköbing Falster HK vendégeként zárja a csoportkört.
A negyeddöntők első mérkőzéseire április 19-20-án, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A budapesti négyes döntőt május 31-én és június 1-jén rendezik az MVM Dome-ban.
Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 13. forduló, A csoport:
- Podravka Koprivnica (horvát) – FTC-Rail Cargo Hungaria 29–30 (18–14)
(Ajánlókép: Ferencváros hivatalos Facebook oldala)