Válogatottunk kulcsembere napokkal ezelőtt BL-csapathoz igazolt, a bejelentés viszont váratott magára

2025.03.11. 22:57
Meglepő hír látott napvilágot kedden, miszerint az Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine a hetet már a Szemerey Zsófit és Vámos Petrát is soraiban tudó Metz Handball kézilabdacsapatában kezdte, erről hivatalos bejelentés csupán késő este született.

A Győrrel Bajnokok Ligáját nyerő balszélső, Szöllősi-Schatzl Nadine március első hetében a magyar élvonalbeli bajnokság kieső helyén álló Budaörs csapatát erősítette, a magyar (MKSZ) és az európai szövetség (EHF) szerint viszont már a francia bajnok együttes regisztrált tagja, amelyhez kölcsönbe érkezett – szúrta ki a Handballexpert. 

A posztban azt írják, hogy az EHF március 7-én, míg az MKSZ március 10-én regisztrálta a Bajnokok Ligája csoportját megnyerő Metz a 31 éves új érkezőjét. Késő este megszületett a hivatalos bejelentés: féléves, vagyis 2025. június 30-ig szóló kölcsönszerződést kötöttek a felek.

A Metz hétfő este Instagram-oldalán tette közzé, hogy szélsője, Chloé Valentini anyai öröm elé néz, ezzel megágyazott Szöllősi-Schatzl Nadine érkezésének bejelentésére. A francia klub alapításának hatvanadik évfordulójára szervezett kedd esti gálavacsora végén jelentette be, hogy a játékos az idény végéig kölcsönben szerepel náluk.

Meló Ádám, a budaörsi klub ügyvezetője az MTI-nek elmondta, hogy másfél héttel ezelőtt, a Magyar Kupa négyes döntője előtt egy-két nappal keresték meg szélsőjét. „Szeretnének a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutni, és kevés olyan kvalitású játékos van, aki segíthet nekik, ráadásul a mostani szezonban még nem játszott a BL-ben” – mondta, majd hozzátette a magyar szélső sokat gondolkozott az ajánlaton. Kiemelte, a fiatalokat korábban is elengedték külföldi vagy a nemzetközi porondon érdekelt csapatokhoz, de olyan helyzetben még nem voltak, hogy egy tapasztalt játékosukat akarták kölcsönvenni.

Érdekesség, hogy Szöllősi-Schatzl március 3-án még a Budaörssel szerepelt a Magyar Kupa négyes döntőjében, amelyen a klub történelmi bronzérmet zsebelt be. A 135-szörös válogatott balszélső négy szezon után júliusban, BL-címmel a zsebében távozott Győrből, féléves budaörsi szereplése után most úgy tűnik, ismét a legrangosabb kupasorozatban, méghozzá az ugyancsak magyar válogatott Vámos Petra és Szemerey Zsófi csapatában szerepel a szezon végéig. Pénteken a Toulon Métropole Var HB otthonában sorra kerülő bajnoki találkozón mutatkozhat be új együttesében, amely pályafutása első külföldi klubcsapata.

A Metz a Ferencvárost megelőzve nyerte meg a BL csoportkörét, így a playoff-kört kihagyva, negyeddöntőt játszhat majd áprilisban – az ellenfél viszont egyelőre még nem ismert, ahogy fővárosi együttesünké sem.