A pihenő Bodó nélkül, junior vb-döntőssel készül a magyar válogatott az Eb-selejtezőkre

bodó
2025.04.29. 14:10
Bodó Richárd és Rodríguez Álvarez Pedro nélkül, viszont Pergel Andrejjel készül a szlovák és finn válogatott elleni Európa-bajnoki selejtezőkre a magyar férfi kézilabda-válogatott – adta hírül az MTI.

A junior világbajnoki ezüstérmes Pergel először tagja a felnőttválogatott keretének, amelyet kedden, a honlapján hozott nyilvánosságra a magyar szövetség.

„A célunk az Európa-bajnoki részvétel, valamint a csoportelsőség bebiztosítása, és nem is állunk rosszul, hiszen egy újabb győzelemmel teljesíthetjük a tervet – nyilatkozta Chema Rodríguez szövetségi kapitány. – Néhány sérülés is nehezíti a dolgunkat, Bodó Richárd kapcsán pedig a játékossal egyeztetve úgy döntöttem, hogy ezúttal pihenőt kap. A tervek szerint ott lett volna a keretben Győri Mátyás és Karai Miklós is, ők sajnos térdsérülés miatt nem lehetnek velünk ezúttal, Krakovszki Zsolt pedig izomsérülése miatt marad távol.”

A magyarok – akik hét ponttal vezetik a csoportot az ötpontos montenegróiak előtt – május 7-én Galgócon a szlovákok vendégei lesznek, majd négy nappal később a zárófordulóban Nagykanizsán fogadják a finneket. A finnek négy pontot gyűjtöttek eddig, a szlovákok pont nélkül állnak.

A csoportokból az első és második, valamint a négy legjobb harmadik helyezett biztosítja majd helyét az Európa-bajnokságon. A harmadik helyen végző csapatok rangsorolásánál csak a csoportok első és második helyén végző együttesek elleni eredményeket veszik figyelembe.

A három rendező ország, azaz Dánia, Norvégia és Svédország, valamint az Európa-bajnok Franciaország már biztos résztvevője a jövő januári tornának.

A magyar férfi kézilabda-válogatott kerete a májusi Európa-bajnoki selejtezőkre:

  • kapusok: Palasics Kristóf (One Veszprém HC), Bartucz László (MOL Tatabánya KC), Nagy Benedek (HBV Balingen, német)
  • jobbszélsők: Imre Bence (THW Kiel, német), Tóth Péter (Csurgói KK)
  • jobbátlövők: Ilic Zoran (HSV Hamburg, német), Ónodi-Jánoskúti Máté (FTC-Green Collect)
  • irányítók: Fazekas Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel), Lékai Máté (FTC-Green Collect), Hanusz Egon (SL Benfica, portugál), Lukács Péter (Elverum, norvég)
  • beállók: Bánhidi Bence (OTP Bank-Pick Szeged), Rosta Miklós (CS Dinamo Bucuresti, román), Sipos Adrián (MT Melsungen, német), Papp Tamás (Csurgói KK), Szűcs Bence (USDK Dunkerque, francia)
  • balátlövők: Szita Zoltán (Orlen Wisla Plock), Ligetvári Patrik (One Veszprém HC), Pergel Andrej (CB Ciudad de Logrono, spanyol)
  • balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Krakovszki Bence (MOL Tatabánya KC)

(Borítókép: Bodó Richárd (j) és a montenegrói Radojica Cepic a férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezősorozat 4. fordulójában, a Magyarország - Montenegró mérkőzésen a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2025. március 16-án. MTI/Bodnár Boglárka)