Körmenden lett bajnok a Szombathely

2008.06.05. 21:53
A Körmend hazai pályán 80:71-re kikapott a férfi kosárlabda NB I döntőjének negyedik mérkőzésén a Szombathelytől, amely ezzel 3-1-re megnyerte a párharcot, fennállásának első bajnoki címét szerezte meg.

A kedden Szombathelyen 30 ponttal alulmaradt Körmend az első öt percben mindössze 6 pontot hozott össze, ezalatt Srecko Sekulovic alapszakaszgyőztes együttese főként Doyne és Kazlauskas révén kétszer ennyit szerzett. Az első bajnoki címükre hajtó vendégek előnye nemsokára 16 pontra nőtt (8-24) az indulatoktól fűtött körmendi katlanban.

A folytatásban csökkent a piros-feketék hátránya, miután beindult Fodor M., aki Thomasszal együtt életet lehelt csapatába. Bár a szombathelyi Aljakszejeu 16, Kazlauskas 12 pontnál tartott, a szünetben már csak egyetlen dupla volt a különbség (42-44).

Fordulás után Fodor G. triplájával egy pillanatra átvették a vezetést a házgazdák, ám hamar újra a 8-0-ás rohamot produkáló Falco akarata érvényesült.

Aztán megrázta magát Dragoljub Krivacsevics alakulata, és Thomas hathatós közreműködésének köszönhetően a 27. percben másodszor mutatott hazai előnyt az eredményjelző (53-52).

Az 56-57-ről indult utolsó periódusnak ár két fáradt együttes rugaszkodott neki, de a 212 centis Aljakszejeu hajtotta vendégek jobban tartották magukat, ráadásul a 10 pontos Fodor G. öt személyivel kiállni kényszerült.

A hajrában a Körmend már nem tudott újítani, így a Szombathely 3-1-re megnyerte e döntőt, így fennállásának első bajnoki címét ünnepelheti.

Eredmény, döntő, 4. mérkőzés:

Polaroid Lami-Véd-Körmend-Falco KC-Szombathely 71:80 (19:30, 23:14, 14:13, 15:23)

Legjobb dobók: Thomas 20, Fodor M. 16, Fodor G. 10, illetve Aljakszejeu 31, Kazlauskas 16, Ciric 13

Az elmúlt 10 év magyar bajnokai:

1998: Albacomp-SZÜV 1999: Albacomp-SZÜV 2000: Albacomp-UPC 2001: Kaposvári Klíma-Vill 2002: Atomerőmű SE 2003: Marc-Körmend 2004: Kaposvári KK 2005: Atomerőmű SE 2006: Atomerőmű SE 2007: Szolnoki Olaj KK 2008: Falco KC-Szombathely