Átgázol a mezőnyön a Boston Celtics

2008.12.17. 13:32
Megállíthatatlan a Boston, a ligaelső már 15. győzelmét aratta megszakítás nélkül az NBA-ben. Tartja a lépést a Celtics-el nyugaton a Lakers, őket a Denver üldözi, és feltűnt az élmezőnyben a San Antonio is, mely képtelen kikapni, mióta Ginobili visszatért.

Nehéz sorozata közepén sem lassít a Boston Celtics, a ligaelső már 15 zsinórban megnyert mérkőzésnél tart, pedig az elmúlt hétvégén a Portlanddel és a Utah-val is találkozott. A komolyat zuhanó, nyugaton már csak 7. Trailblazers nem okozott gondot a kiegyensúlyozott csapatmunkát mutató Bostonnak, a Jazz azonban nagyon jól tartotta magát, és Rondo tripla-dupla-közeli (25-9-8) teljesítményére is szüksége volt a Celticsnek, hogy győzni tudjon.

A Bostonra nehéz túra vár legközelebb, a keleti negyedik Atlantához látogatnak, mely három mérkőzés óta veretlen, legutóbb a tíz meccs óta csak vesztő Charlotte-ot tángálták el. A Hawks legeredményesebbje ezúttal is Joe Johnson volt, aki 22.9 pontos átlagával a kilencedik helyen áll a liga legjobb dobói között.

A nyugati konferencia szétszakadni látszik, a 9. helyezett Dallas mögött hatalmas szakadék tátong, a táblázat alján szereplők közül egyedül a Memphis tűnik esélyesnek a rájátszásba jutásra. A Dallas és a Utah sokat fogja az utolsó bejutó helyen előzgetni egymást, viszont a Phoenix lehagyta őket. A Suns a New Yorkot is verte, miután pénteken elképesztő izgalmak után legyőzték a Utah-t, és máris a Houstont fenyegetik az 5. helyen.

Szintén nyugati hír, hogy a Portland hatalmas zuhanása miatt ismét a Denver üldözi a legközelebbről a Lakerst. A Nuggets a hétvégén előbb edzőt buktatva agyonverte a Sacramentót (Billups ismét a legjobb volt, kiváló százalékkal dobott 24 pontot), majd a rájátszás utolsó helyéért küzdő Dallast verte Texasban, ahol a padról beszállva 25 pontot szóró Smith kiváló játéka is kellett a győzelmemhez.

Szépen jön fel a San Antonio is, bár a liga leggyengébb csapatát, az Oklahoma Cityt megverhették volna jobban is hazai pályán. A Spursben Parker és Duncan mellett a visszatérése óta egyre jobban játszó Ginobili játszott gólerősen, a texasiak sikerükkel a harmadik helyre jöttek fel, ahol óriási csata van kibontakozóban a konferencia derékhadával (New Orleans, Houston, Phoenix).

A nyugati első Lakersnek belefért a Minnesota ellen az is, hogy a dobóteljesítményük közepesen rossz legyen, így is simán nyertek. Bryant rosszul, Gasol kiválóan dobva voltak a legeredményesebbek, a spanyol ráadásul letépett 11 lepattanót, és kiosztott még hat gólpasszt is. A Lakers 20-3-jával simán vezetnie kellene az egész ligát, pech, hogy a Boston megállíthatatlannak tűnik keleten.

A keleti második Cleveland az egyetlen csapatként tartja makulátlan hazai mérlegét, melyet pénteken a nagyok ellen rendszerint jól teljesítő Indiana ellen nyújtott 13 meccsesre, ezúttal elsősorban kiváló védekezésének köszönhetően (a vendégek 40 százalékkal dobtak), majd szombaton a Charlotte vendégeként nyertek 20 ponttal, és magabiztosan őrzik második helyüket az Orlando előtt.

Jön fel keleten a Chicago is, mely ugyan egyelőre negatív mérleggel áll (12-13), de a New Yorkot megelőzve már elfoglalta a nyolcadik helyet. A Bulls hétvégén a Washingtont verte, Deng és Gordon ponterős játékához csatlakozott a padról beszállva 24 pontig jutó Hughes, aki ötből négy triplát bevágott a Wizards ellen. A zsinórban hármat bukó Miami még simán befogható a 7. helyen a Chicagónak, a Washington maradt a keleti utolsó.

NBA eredmények, tabellák

12.13.: Atlanta-Cleveland 97-92, Charlotte-Detroit 86-90, Philadelphia-Washington 104-89, Chicago-New Jersey 113-104, Dallas-Oklahoma City 103-99, Milwaukee-Indiana 121-103, Denver-Golden State 123-105, Utah-Orlando 94-103, Sacramento-New York 90-114, LA Clippers-Houston 95-82,
12.14.: Toronto-New Orleans 91-99, Memphis-Miami 102-86, San Antonio-Oklahoma City 109-104, LA Lakers-Minnesota 98-86
12.15: Atlanta-Charlotte 83-79, Toronto-New Jersey 87-94, Washington-Indiana 98-118, Boston-Utah 100-91, Miami-Milwaukee 83-98, Dallas-Denver 88-98, Phoenix-New York 111-103, Sacramento-Minnesota 118-103, Golden State-Orlando 98-109

A nyugati konferencia állása:
1. LA Lakers (20-3), 2. Denver (17-7), 3. San Antonio (15-8), 4. New Orleans 13-7), 5. Houston (15-9), 6. Phoenix (15-10), 7. Portland (15-10) 8. Utah (15-11)

A keleti konferencia állása:
1. Boston (23-2), 2. Cleveland (20-4), 3. Orlando 19-6), 4. Atlanta (15-9), 5. Detroit (13-9), 6. New Jersey (12-11), 7. Miami (12-12), 8. Chicago (11-12)