Az Orlando idegenben verte a Clevelandet
További Kosárlabda cikkek
- Visszavonult a Jordan utódjának várt kosaras, akit a sérülések tettek tönkre
- Fogfájással ment orvoshoz, közölték vele, hogy másfél hete van hátra az életből
- Újabb olimpiai bajnokkal dübörög a Dancing With the Stars
- Shaquille O’Neal legújabb őrülete: vett egy tankot, azzal közlekedik
- Parkolópályán a Lakersnél a magyar kosaras, irány a farmcsapat
Az első félidőben nem sok jele volt, hogy az Orlando ellen veszítené el rájátszásbeli veretlenségét a Cleveland, a LeBron James vezette Cavs magabiztosan, szokásos játékát hozva vezetett. A vendégek csak arra figyeltek, hogy ne szakadjanak le nagyon, sikerült is tíz pont környékén maradniuk, pedig James nem fogta vissza magát: az alapszakasz MVP-je 49 ponttal zárt (30/20 a mezőnyből), rajta kívül Mo Williams és a brazil Varejao dobtak jól, úgy tűnt, ha nem is simán, de meglesz a meccs a Clevelandnek.
A mérkőzés elején egy furcsa közjáték miatt 8 percet állt a játék, a vendégek centere akkorát zsákolt, hogy a palánk tetejére erősített időmérő szerkezet megadta magát.
A második félidőt viszont nagyon megnyomta a Magic, Howard (30, 13 lepattanó) mellett az óriásit játszó Hedo Turkoglu és Rashard Lewis voltak tarthatatlanok: a török 15 pontot és 14 gólpasszt termelt, csatár kiválóan dobva 22 pontig jutott. Az Orlando szép lassan megközelítette ellenfelét, és már a harmadik negyed végén látszott, szoros befutót hoz a keleti döntő első meccse.
Cleveland-Orlando 106-107
Pont: James 49 ill. Howard 30Lepattanó: Ilgauskas 10 ill. Howard 13
Gólpassz: James 8 ill. Turkoglu 14
Az állás 1-0 az Orlandónak
A mérkőzés statisztikái
Az utolsó negyedben ötször váltottak vezetést a csapatok, a vendégek dobálták a hárompontosokat (összesen 20/9-cel a mezőnyből), így hiába küzdött óriásit a Cavsban James, az utolsó percekben teljesen nyílt volt a mérkőzés. 15 mp-el a vége előtt Lewis triplájával eggyel vezettek a vendégek, az utolsó clevelendi kísérlet pedig kiszédült a gyűrűből. A lepattanóért kialakult kicsi a rakás után feldobás következett, így még volt egy dobásuk a hazaiaknak, de Williams tempója nem ment be, meglepetésre győzött a Magic.
A Cleveland hazai pályán mindössze kétszer kapott ki el az idényben, a konferencia döntőjében azonnal elbukta az egész évben hajtott pályaelőnyt. A Magic okos, taktikus játékkal rukkolt elő, pontosan dobtak, és hagyták villogni Jamest, a többiekre viszont nagyon vigyáztak, így hiába parádézott a Cavs vezére, a legutóbb Bostonban hetedik meccset nyerő Orlando lendületből elkapta ellenfelét.