Emelné az olimpiai résztvevők számát a FIBA

2009.05.23. 12:57

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) azt kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB), hogy a 2012-es londoni játékokon az eddigi 12-12 helyett már 16-16 csapat szerepelhessen. A szervezet véleménye szerint ez nagyobb közönséget vonzana és a torna színvonala is emelkedne. "A sportág népszerűsége világszerte megnőtt, ezt ideje észrevenni" - mondta Patrick Baumann FIBA-főtitkár. Az olimpiai férfi tornán 1976 óta 12 együttes vehet részt, de szerinte azóta, hogy az észak-amerikai profi bajnokság (NBA) kosarasai is engedélyt kaptak a játékra (1992), a létszám kinőtte önmagát. Hozzátette: a kosárlabda a második helyen áll az ötkarikás nézettségi listán az atlétika mögött. "Már bizonyítottunk, s azt hiszem, még többet tehetünk, ha néggyel több csapatot szerepeltethetünk" - fogalmazott Baumann. A tavalyi, pekingi olimpia férfiversenyét az amerikai gárda nyerte, de az olyan kiváló csapatok, mint Brazília, Franciaország, Olaszország vagy Szerbia, csak otthonról követhették az eseményeket. A NOB program bizottsága hamarosan elkészíti a londoni játékokkal kapcsolatos jelentését - amelyben nem csak a kosárlabda, hanem például az úszás bővítése és az ökölvívás női szakágának felvétele is szerepel -, a végrehajtó bizottság pedig várhatóan augusztusban, Berlinben dönt az esetleges módosításokról.