Auguszta
-3 °C
2 °C

Rangadóval indul októberben az NBA-idény

2009.08.05. 13:27

Október 27-én négy mérkőzéssel, benne a Cleveland Cavaliers-Boston Celtics rangadóval kezdődik meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2009/2010-es szezonja. Az alapszakasz programjának szerdai ismertetéséből kiderült, hogy az első nap zárómeccsét vívja majd a bajnok Los Angeles Lakers, mely a városi rivális Clippersszel csap össze.

A hagyományosan legnézettebbnek számító december 25-i program két kiemelkedő összecsapása a tavalyi győztes Celtics és az idei döntős Orlando Magic, illetve a Lakers és a Cavaliers párharcai lesznek. Utóbbi találkozó a mindig nagy figyelemmel kísért Kobe Bryant-LeBron James csata mellett azért is érdekesnek ígérkezik, mert júniusban a Clevelandhez igazolt Shaquille O,Neal, aki a 2000-es évek elején nyert három bajnokságot Bryant oldalán a kaliforniai csapattal. A legutóbbi döntő csapatai január 18-án és március 7-én találkoznak. Előbbi időpontban a Los Angeles, utóbbiban pedig az Orlando lesz a pályaválasztó.