Auguszta
-3 °C
2 °C

Tallinnban is nyertek a férfi kosarasok

2009.08.20. 18:45

Az európai A osztályban maradást hétfőn kiharcoló magyar férfi kosárlabda-válogatott immár tét nélküli mérkőzésen öt ponttal nyert az észtek vendégeként csütörtökön.

Osztályozó, 6. mérkőzés: Észtország-Magyarország 60-65 (7-14, 18-15, 19-16, 16-20). Legjobb magyar dobók: Németh 18, Horváth 12, Lóránt 11

Mészáros Lajos szakmai igazgató együttese három napja 70-55-re legyőzte a cseheket Szolnokon, és mivel a kvartett másik mérkőzésén az észtek kikaptak a vendég ukránoktól, a magyar csapat az utolsó, tallinni találkozó eredményétől függetlenül már kiharcolta a bennmaradást az A osztályban. A csütörtöki találkozón jól kezdtek a magyarok, az első negyedben kétszer annyi pontot dobtak, mint a hazaiak. Ezt követően az észtek fokozatosan fölzárkóztak, a harmadik harmad végén már csak egy pont volt a hátrányuk, a vége azonban megint a vendégeknek sikerült jobban. A magyar válogatott a tavaly szeptemberben lezárult Európa-bajnoki selejtezősorozatban az A csoport utolsó helyén végzett, ezért kényszerült arra, hogy az ukránokkal, a csehekkel és az észtekkel oda-visszavágó alapon osztályozót játsszon az A divízióban maradásért. A négyes győztese és másodikja benn maradt, míg a harmadik és negyedik kiesett a B osztályba. (MTI)

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft