Talán maga Michael Jordan sem gondolta, hogy a Hírességek Csarnokába történő beválasztásakor mondott beszédében elmondottakat lesz, aki komolyan veszi: az NBA-legenda pályafutása több jelentős eseményét kiemelte, köztük hírhedté vált párharcait is, az egyik ilyennel kapcsolatban mondta, ha egyszer meglátja Bryon Russelt szerelésben, azonnal visszatér ő is.
Jordan az 1998-as NBA-döntő 6. meccsén a Utah védőjét megverve dobta a mindent eldöntő kosarat. A Jazz szurkolói között azóta is téma, hogy a chicagói világsztár meglökte ellenfelét, így csinált magának helyet a dobáshoz, de Jordan és Russel pályafutásuk során ezen kívül is gyakran találkoztak, a pályán óriási csatákat vívtak, nyilatkozatokban osztották egymást.
A D-League-ben - az NBA hivatalos farmcsapatainak bajnoksága - érdekelt Utah Flash tulajdonosa, Brandt Anderson azonnal meglátta az üzleti lehetőséget Jordan nyilatkozatában. Először Twitteren, majd sajtóközleményben jelezte, szívesen összehozna egy 15 perces egy az egy elleni meccset a két játékos között.
A helyszín természetesen Salt Lake City lenne, Anderson a Flash első hazai meccse előtt, december 7.-én rendezné meg az összecsapást, amelynek pénzdíja is lenne: a tulaj 100 ezer dollárt utalna át a győztes által kiválasztott alapítvány számlájára.
Hogy a jegybevétel, és a közvetítési jogokból befolyó összeg sorsa mi lenne, arról nem szólt a közlemény.
- Biatorbágy, Sasbérc út
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon