A Pécs nyerte az első kosárlabda Szuperkupát

A kupagyőztes Pécs nyerte meg az első férfi kosárlabda Szuperkupát, miután szombaton Pakson legyőzte a bajnok Atomerőműt.

A mérkőzés első öt percében vezetett csupán a hazai pályán játszó Atomerőmű SE csapata, ekkor a PVSK átvette az irányítást, s a második negyed vége előtt bő két perccel már tíz ponttal elhúzott. Míg a paksiak nem találták a ritmust, addig a pécsiek főként távolról voltak eredményesek. Az első félidőben tizenegy triplát dobtak, ebből Ruják András négyet, Hosszú Gergely hármat. Pihenőre 47-33-as pécsi vezetésnél vonultak a csapatok. A harmadik negyed első percei eseménytelenül teltek, izgalmat Ruják újabb triplája hozott, amire előbb Anthony Dill, majd Gulyás Róbert válaszolt egy-egy hármassal.

A mérkőzés vége előtt három és fél perccel került az Atomerőmű tíz ponton belülre, Dill triplájának köszönhetően. A bajnok két pontnyira tudta megközelíteni ellenfelét, de végül kiélezett végjátékban hat ponttal alulmaradt.

Pécsi VSK-Pannonpower - Atomerőmű SE 77-71 (23-16, 24-17, 16-19, 14-19)

Legjobb dobók: Lee 18, Ruják 17, Hosszú 12, illetve Dill 17, Gulyás 17, English 15

Kmézics Zorán, a PVSK vezetőedzője: „A Paks mindent megtett a felzárkózásért, megmutatta, hogy nagy csapat. Nagyon sok extra gólt dobtunk az első félidőben, a másodikban pedig meg kellett tartanunk a tetemes előnyt. Mindvégig taktikusan játszottunk, az irányítók kezükben tartották a mérkőzést.”

Dzunic Branislav, az Atomerőmű vezetőedzője: „A mérkőzés során mindvégig zűrzavar uralkodott nálunk, nem találtuk a ritmust, nem tudtunk csapatként játszani” (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25