Koronavírus adatok

2021. dec. 08.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Mária
-6 °C
4 °C

Levélben kért bocsánatot a Maccabi Tel Aviv kosáredzője

2009.10.27. 11:36

Az izraeli Maccabi Tel Aviv kosárlabdacsapatának elnöke és az együttes botrányosan viselkedő vezetőedzője is levélben kért bocsánatot az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő New York Knicks gárdájától, illetve a ligától.

A Maccabi október 18-án játszott bemutató mérkőzést a Knicksszel, amelyen Pini Gershon, az izraeliek trénere rövid időn belül két technikai hibát is kapott reklamálásért a harmadik negyedben. Ez automatikus kizárást jelent, ám ő közölte: nem megy sehova. Tíz percig állt a játék, a kétszeres Euroliga-győztes mester előbb a segítőivel, majd a biztonságiakkal is összeveszett. A vehemens trénernek végül az öltözőbe kellett vonulnia. Gershon David Sternnek, az NBA főigazgatójának, valamint Donnie Walshnak, a Knicks elnökének címzett levelében kért bocsánatot a történtekért.

„Csodálatos ügy érdekében utaztunk New Yorkba, mert a bevétel a rászoruló gyerekekhez került – írta az edző. – Remélem, hogy az a néhány perc, amelyet elrontottam a helytelen viselkedésemmel nem árnyékolta be azt az élményt, amelyet a nagyszerű mérkőzésünk jelentett a szurkolóknak.”