Álmos
0 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Működőképes a magyar kosárszövetség

2010.03.09. 10:20

Miután a Legfelsőbb Bíróság (LB) hétfőn hatályon kívül helyezte a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) 2007. március 9-i küldöttgyűlésének határozatait, élükön Berényi János elnök kinevezésével, a vezetőség ügyvezető jellegű munkát végez a májusi tisztújításig.

„Jelenleg hét elnökségi tagunk van Ruttner György, Bodrogváry Iván, Bokor Ákos, Farkas Balázs, Király Sándor, Rózsás Gábor és Török Ferenc személyében, ez meghaladja a működéshez szükséges hat főt - adott helyzetképet az MTI-nek kedden Sterbenz Tamás főtitkár. - Múlt szerda óta Ruttner György tölti be a teljes elnöki jogkört, az alapszabály ugyanis nem ismer ügyvezető, ideiglenes vagy egyéb megnevezést. Az ő kinevezésének véglegesítéséhez még bírósági bejegyzés kell, az ehhez szükséges papírokat a héten nyújtjuk be a Fővárosi Bírósághoz.”

Egyelőre nem tudni, hogy május 21-én részleges - azaz csak az elnököt és a grémium hiányzó három tagját érintő - vagy teljes tisztújítás lesz-e, mint ahogy azt sem, hogy hányan pályáznak majd az MKOSZ irányítására. Az LB egy napja hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla tavaly júniusi ítéletét, hatályba léptetve ezzel a Fővárosi Bíróság (FB) korábbi döntését, amely megsemmisítette a három évvel ezelőtti döntéseket, köztük a tisztújítást is. Az FB annak idején azzal indokolta állásfoglalását, hogy a szövetség mandátumvizsgáló bizottsága az előírtnál később küldte szét a felhívásokat a kluboknak, így többen nem tudtak időben - a tanácskozás előtt 15 nappal - küldöttet állítani. A 2007-es elnökválasztáson Berényi János 67-36-ra nyert a másik jelölttel, Németh Lászlóval szemben, majd idén februárban bejelentette lemondását.