Marad a Boston kosáredzője

2010.07.01. 15:02

A következő idényben is Doc Rivers lesz az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) legutóbb nagydöntős Boston Celtics vezetőedzője. A 48 éves mester az utóbbi időben fontolgatta, hogy szünetet tart, mivel több időt szeretett volna tölteni Floridában élő családjával.

„Aztán a feleségem közölte, hogy muszáj folytatnom, a gyermekeim pedig azt mondták: papa, te edző vagy! Így már könnyebb volt döntenem” - nyilatkozta szerdán a Celticset 2008-ban bajnoki címre vezető szakember. A játékosként 1996-ban visszavonult tréner azt is elárulta, hogy egyben kívánja tartani a csapat jelenlegi magját:

„Paul Pierce és Ray Allen szabadügynök lett, de remélhetőleg nálunk folytatja, Kevin Garnettnek még két évig él a szerződése, Rajon Rondóé pedig 2015-ig. Nekifutunk megint a bajnoki címnek!”

A Glenn Anton Rivers néven született edző 1999-től 2003-ig az Orlando Magicet irányította, azóta pedig a bostoni kispadon ül, eddigi összmérlege 451 győzelem és 380 vereség.