Rajt a női kosárkupákban

2010.10.26. 10:29

A magyar csapatok csütörtökön kezdenek a nemzetközi női kosárlabdakupákban, az Euroligában a Pécs 2010 és az MKB-Euroleasing Sopron, az Európa Kupában pedig a Seat Lami-Véd Győr és a Szeviép-Szeged próbál szerencsét a 2010/2011-es idényben. Az előző idényben nyolcaddöntős pécsiek otthon, a Riga ellen kezdik meg a tízmeccses alapszakaszt. Az NB I-ben címvédő és nyolc mérkőzés után százszázalékos klub 15 esztendeje szerepel már a nemzetközi porondon, de 22 éves korátlagával most lesz a legfiatalabb csapata, ráadásul Zeljko Djokic vezetőedző nem számíthat a sérült szlovák Regina Palusnára, és a szerb Jela Vidacic játéka sem biztos. A baranyaiak viszonylag könnyű sorsolást kapott az A csoportban, amelyben főként a legutóbb négyes döntőbe jutott lengyel Kraków lehet veszélyes.

A legutóbb a csoportkör után búcsúzott soproniak Gdyniába utaznak - ez a frissen átigazolt Horti Dóra új klubja -, a lengyel kikötővárosban Székely Norbert először tesztelheti igazán éles körülmények között új szupersztárját, a nemrég világbajnoki aranyérmet szerzett amerikai Angel McCoughtryt. A tavaly Final Fourt vívott magyar csapat később a Rátgéber László vezette, bombaerős török Fenerbahcéval és a 2003-as bajnok, legutóbb bronzérmes orosz Jekatyerinburggal is találkozik a B csoportban.

Az alapszakasz január végéig tart, és a csoportok első négy helyezettje jut tovább a rájátszásba. A nyolcaddöntőt február 1-jén, 4-én és 9-én, a negyeddöntőt február 22-én, 25-én és március 2-án, a Final Fourt április 8-10. között rendezik. Az All-Star gálára hagyományosan a nemzetközi nőnapon, azaz március 8-án kerül sor.

A második vonalnak számító Európa Kupában a Seat Lami-Véd Győrnek az előző idényhez hasonlóan Portugáliába is el kell utaznia, míg a Szeviép-Szegednek csupán két ellenfél jutott az első körben.

Az Euroliga 2010/2011-es idényének csoportjai:

A csoport: PÉCS 2010, Kosice (szlovák), Kraków (lengyel), Riga (lett), Mondeville (francia), Taranto (olasz)

B csoport: MKB-EUROLEASING SOPRON, Fenerbahce (török), Jekatyerinburg (orosz), Gdynia (lengyel), Rivas Ecopolis (spanyol), Gospic (horvát)

C csoport: Szpartak Moszkva (orosz), Salamanca (spanyol), Galatasaray (török), Tarbes (francia), Kaunas (litván), Praha (cseh)

D csoport: Brno (cseh), Valencia (spanyol), Bourges (francia), Gorzów (lengyel), Vologda (orosz), Schio (olasz)

A nyitókör magyar programja:

Csütörtök:

A csoport: Pécs 2010-Riga (lett) 18 ó

B csoport: Gdynia (lengyel) - MKB-Euroleasing Sopron 18 ó

Az Európa Kupa 2010/2011-es idényének magyar érdekeltségű csoportjai:

H csoport: SEAT LAMI-VÉD GYŐR, Vagos (portugál), Nantes (francia), Saarlouis (német)

L csoport: SZEVIÉP-SZEGED, Sint-Katelijne-Waver (belga), Gran Canaria (spanyol)

A nyitókör magyar programja:

Csütörtök:

H csoport: Seat Lami-Véd Győr - Nantes (francia) 18 ó

L csoport: Sint-Katelijne-Waver (belga) - Szeviép-Szeged 20:30 ó