Hazai pályán játszhat az Eb-ért a női kosárlabda válogatott

2010.12.05. 13:49

Sopron rendezi meg jövőre a magyar részvétellel zajló női kosárlabda Európa-bajnoki pótselejtező egyik csoportjának küzdelmeit.

Székely Norbert együttese a bolgárokkal, az ukránokkal, a hollandokkal és a finnekkel találkozik június elején.

"A magyar pályázat 15, a holland 6, a bolgár pedig 1 voksot kapott - mondta a müncheni szavazásról Bodrogváry Iván, az európai szövetség versenybizottságának tagja és a női bizottság elnöke. - Az imént megkeresett a román szövetség elnöke, hogy Debrecen és Nagyvárad esetleg közösen pályázhatna a 2015-ös női Eb lebonyolítására, erről hamarosan tárgyalásokat kezdünk."

A pótselejtező másik csoportja az olaszországi Tarantóban játszik, a házigazdák mellett Szerbia, Belgium, Németország és Románia kapott helyet. A két csoportgyőztes egymással játszik a részvételért a lengyelországi Eb helyszínén.

A hazai szövetség női tagozatának elnöke hozzátette: eldőlt, hogy 2013-ban a férfi Eb Szlovéniában, a női pedig Franciaországban lesz.