Ideiglenesen megmenekült a ZTE férfi kosárcsapata

2011.03.02. 12:48

A mostani szezont probléma nélkül be tudja fejezni a férfi kosárlabda-bajnokság címvédője, a nagyon nehéz anyagi helyzetbe került Zalakerámia-ZTE, miután két új szponzorral is sikerült megállapodni, s a város is segíti a klubot. A szinte kilátástalan helyzetben előbb a névadó Zalakerámia jelezte, hogy kitart a csapat mellett, majd a siófoki Yacht Club és a Flextronics International Kft. helyi gyára sietett a csapat segítségére, mindkét vállalkozás támogatói szerződést kötött az együttessel. A város közgyűlése pedig korábban határozott úgy, hogy a második negyedévre járó 14,25 millió forintos támogatás kifizetésének előrehozásával segít.

„Nagyon köszönjük a szponzorok és az önkormányzat segítségét - nyilatkozta szerdán az MTI-nek Szilágyi László, a ZTE ügyvezetője. Az álltaluk biztosított pénz arra lesz elegendő, hogy gond nélkül befejezzük az idei bajnokságot.”

A csapat vezetősége február közepén jelentette be, hogy minden erőfeszítése ellenére sem tudta megoldani a csapat egyre romló pénzügyi helyzetét, ezért egyetlen játékos távozása elé sem gördít akadályt. Az ezt követő napokban két amerikai légiós, illetve Vojvoda Ádám is távozott a csapattól. A többi kosaras ugyanakkor maradt, és az edzői stáb sem hagyta el az együttest. A ZTE jelenleg a hatodik helyen áll a bajnokságban, s a hátralévő öt mérkőzésén mindössze egy győzelemre van szüksége ahhoz, hogy biztosan bejusson a legjobb nyolc közé, azaz a felsőházi rájátszásba.