Megvan a San Antonio 50. győzelme

A San Antonio nyert Clevelandben, és ezzel az első csapat lett az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) 2010/11-es szezonjában, amely elérte az 50. győzelmet. A vendégeknél George Hill 22, Tim Duncan pedig 16 ponttal vette ki részét a sikerből. A hazaiaknál Samardo Samuels - aki először lépett kezdőként pályára az NBA-ben - egyéni csúcsot jelentő 23 pontot dobott. A minnesotai Kevin Love 20 pontot és 20 lepattanót gyűjtött a Detroit csarnokában, ezzel sorozatban 48. dupla dupláját érte el, és már csak háromra van szüksége, hogy utolérje Moses Malone-t, aki az 1978/1979-es szezonban brillírozott.

Az Atlanta úgy verte a vendég Chicagót, hogy 29 másodperccel a mérkőzés vége előtt vezetett először. Bizonytalan időre kidőlt a mesterlövészek listáján 28,5 pontos átlaggal éllovas Kevin Durant: az Oklahoma City világbajnoka 21 pontnál tartott az Indiana ellen, amikor egy rossz földet érés után bokasérülést szenvedett.

A New York főként Amare Stoudemire 24 és a nemrég igazolt Carmelo Anthony 22 pontjával nyert a New Orleans ellen, míg az Anthonyt (a jelek szerint nem) nélkülöző Denver idénybeli legsimább sikerét aratta, 40 ponttal letarolva a Charlotte-ot. A keleti első Boston elsősorban Kevin Garnett (28 pont, 11 lepattanó), Paul Pierce (16 pont, 13 lepattanó) és Rajon Rondo (16 pont, 15 gólpassz) dupla dupláival diadalmaskodott a Phoenix felett, a Suns az összefejelő Vince Carter és Channing Frye nélkül fejezte be a meccset.

Eredmények

Atlanta Hawks-Chicago Bulls 83-80

Cleveland Cavaliers-San Antonio Spurs 99-109

Washington Wizards-Golden State Warriors 102-106

Boston Celtics-Phoenix Suns 115-103

Detroit Pistons-Minnesota Timberwolves 105-116

New York Knicks-New Orleans Hornets 107-88

Oklahoma City Thunder-Indiana Pacers 113-89

Denver Nuggets-Charlotte Bobcats 120-80

Sacramento Kings-Portland Trail Blazers 102-107

Los Angeles Clippers-Houston Rockets 106-103

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59