Jelentős költségcsökkentés a ZTE kosárcsapatánál

Zalaegerszeg önkormányzata a további támogatás fejében arra kötelezte az anyagi gondokkal küzdő, 64 millió forint lejárt tartozással rendelkező Zalakerámia-ZTE férfi kosárlabdacsapatát, hogy az idei költségvetéséből a kiadási oldalon 20 millió forintot faragjon le.

A csütörtök este zárult közgyűlésen a városi vezetés jelezte, a csapat kérése ellenére nem fog a korábban megszavazottnál több támogatást nyújtani, s a későbbi kifizetésekre is csak akkor kerülhet sor, ha az elvárt takarékossági lépések megvalósulnak. Gyutai Csaba polgármester emellett azt sem zárta ki, hogy önkormányzati biztost neveznek majd ki a klub élére.

Zalaegerszeg önkormányzata korábban az első és a második negyedéves juttatás kifizetését is előrehozta, hogy kisegítse a bajnoki címvédő gárdát, melynek elöljárói február közepén jelentették be, hogy nem tudják megoldani a súlyos anyagi problémákat. Akkor a vezetők minden játékos számára lehetővé tették a távozást, s végül két amerikai légiós és Vojvoda Ádám el is hagyta a klubot.

A bajban a város a kifizetések előrehozásával segített, a névadó Zalakerámia jelezte, hogy kitart a csapat mellett, majd a siófoki Yacht Club és a Flextronics International Kft. helyi gyára kötött támogatói szerződést az együttessel. Szilágyi László, a kosárcsapat ügyvezetője múlt szerdán azt mondta, a támogatások elegendőek lesznek arra, hogy gond nélkül fejezzék be a bajnokságot.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59