A brit női és férfi kosárcsapat is szabadkártyát kapott az olimpiára

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) döntése alapján alanyi jogon indulhat házigazdaként Nagy-Britannia férfi és női válogatottja a jövő évi, londoni olimpián.

A FIBA tájékoztatása szerint a végrehajtó bizottság vasárnapi ülésén az illetékesek elismerték, hogy egyrészt a brit kosársport jelentős előrelépést tett a nyári Európa-bajnokságokra való kijutással, másrészt a szigetország szövetsége garanciát vállalt, hogy a 2012-es játékok után tovább fejleszti a sportágat. A testület 16-4 arányban szavazta meg a rendezők automatikus részvételét.

A vasárnapi tanácskozás másik döntése az volt, hogy - a tavaly a férfi világbajnokságnak otthont adott - Törökország kapta meg a 2014-es női vb lebonyolítási jogát, a másik jelentkező Ausztrália volt.

Az olimpia 12 csapatos férfi kosártornájának mezőnye:
Nagy-Britannia (házigazda), Egyesült Államok (világbajnok), a 2011. augusztus 31. és szeptember 18. között Litvániában sorra kerülő Európa-bajnokság első két helyezettje, az Afrika-bajnok (augusztus, Elefántcsontpart), az Ázsia-bajnok (szeptember, Libanon), az Amerika-bajnokság első két helyezettje (augusztus, helyszín később), az Óceánia-bajnok (augusztus, Ausztrália/Új-Zéland) és a 12 csapatos olimpiai kvalifikációs torna első három helyezettje (2012 július, helyszín később)

A női torna mezőnye:
Nagy-Britannia (házigazda), Egyesült Államok (világbajnok), a 2011. június 18. és július 3. között Lengyelországban sorra kerülő Európa-bajnokság aranyérmese, az Amerika-bajnok (szeptember, helyszín később), az Ázsia-bajnok (augusztus, helyszín később), az Afrika-bajnok (szeptember, Mali), az Óceánia-bajnok (szeptember, Ausztrália/Új-Zéland) és a 12 csapatos olimpiai kvalifikációs torna első öt helyezettje (2012 június, helyszín később)

A férfi és női olimpiai kvalifikációs tornákra a kontinensbajnokságokon a kvótáról épphogy lemaradó országokat hívják meg, Európából 4, Amerikából 3, Afrikából és Ázsiából 2-2, Óceániából pedig 1 csapatot.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59