Pürrhoszi győzelmet aratott a Miami a Denver ellen, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság, NBA szombati játéknapján. Pürrhosz, epiroszi király mondta a rómaiak elleni ausculumi csata után: „Még egy ilyen győzelem és el vagyunk veszve”. Hiába szórt LeBron James és Dwyane Wade együtt 65, sőt Chris Bosh-sal a nagy hármas 73 pontot. A Heat irányítóját vesztette el. Mario Chalmers az első negyedben kézsérülés miatt vált ki a csapatból, Vasárnap dől el, mennyit kell kihagynia a 25 éves kosarasnak. A meccs előtt Tim Jamest köszöntötte a Heat. A most 34 éves, egykori kosaras a Miami elsö köröse volt az 1999-es drafton. Később játszott a Charlotte-ban és Philadelphiában, majd Japánban, Törökországban és Izraelben is. 2009-ben a hadsereg alkalmazásában Irakban és Afganisztánban is teljesített szolgálatot.
Los Angelesben majdnem egy órás késéssel kezdődött a Clippers Cleveland elleni meccse, mert a stadion biztonsági őrei egy késsel fenyegetőző férfit próbáltak ártalmatlanná tenni. A Clippers végül Blake Griffin 30 pontjával nyert. A Memphis sorrendben tizedszer nyert otthon olyan csapat ellen , amely nem áll 50 százalékos mérleggel. A Boston a szünetben még 11 pontos hátránnyal állt New Orleansben, innen fordított. Tim Duncannak, a San Antonio kosarasának már csak négy lepattanó hiányzik, hogy utolérje Dennis Rodman 11 954-es csúcsát. Az Andre Iguodala nélkül felálló Philadelphia kikapott Portlandben, ezzel visszacsúszott a New York mögé a hatodik helyre a Keleti Főcsoportban.
Eredmények, 2011. március 19.
Los Angeles Clippers–Cleveland Cavaliers 100-92
Miami Heat–Denver Nuggets 103-98
Memphis Grizzlies–Indiana Pacers 99-78
New Orleans Hornets–Boston Celtics 85-89
San Antonio Spurts–Charlotte Bobcats 109-98
Portland TrailBlazers–Philadelphia 76ers 110-101
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon