Angelika
-4 °C
3 °C

Hatalmas buli volt Dallasban

2011.06.16. 21:18

Több mint 250 ezer ember vett részt Dallasban azon a csütörtöki parádén, melynek során a város köszöntötte az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) vasárnap első bajnoki címét megszerző Mavericks csapatát.

A mintegy két kilométeres diadalmenet helyi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődött a városházánál, és az együttes otthonául szolgáló American Airlines Centernél ért véget. A játékosok nyitott kocsikon vonultak végig a tömeg előtt, amely a 30 fokos hőség ellenére már reggel elözönlötte az utcákat. A finálé legjobbjává választott Dirk Nowitzki a döntő másik két hősével, Jason Terryvel és a veterán Jason Kidd-del egy klubszínűre - azaz kék-fehérre - díszített autóban állt. A végjátékban a Miami Heatet 4-2-re verő alakulat ünneplése ezután a csarnok előtt folytatódott.

"Fenn vagyunk a világ tetején, és csodálatos ez az érzés - jelentette ki a német Nowitzki. - Tizenhárom éve várok erre a pillanatra."

Mark Cuban tulajdonos, Rick Carlisle vezetőedző és nyolc játékos szerdán este a híres David Letterman Show vendége volt, műholdon keresztül kapcsolták őket Dallasból a tévéstúdióba.