Elmarad az NBA-alapszakasz első két hete

2011.10.11. 08:54

Az előszezon elmaradása után az alapszakasz első két hetét is törölték az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.

David Stern, a liga első embere jelezte, a kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalások nem haladnak, a játékosok és a csapatok álláspontjai nagyon messze állnak, félő, hogy további törlések jönnek.

"Minden nappal rosszabb a helyzet, további mérkőzések elmaradásával kell számolni - mondta a hétfői, hétórás eredménytelen tárgyalás után Stern. - Sajnos, olyan messze vannak az álláspontok, hogy jelenleg semmi esély a megállapodásra."

Az alapszakasz november 1-én kezdődött volna, a mostani helyzet szerint az biztos, hogy a november 14-ig tervezett összes meccs elmarad. Hétfőn Sternhez hasonlóan a játékosok érdekvédelmi szervezetét vezető, a Los Angeles Lakersszel ötszörös bajnok Derek Fisher is borúsan nyilatkozott, mindketten csak annyit erősítettek meg, hogy tartják a kapcsolatot, ám újabb tárgyalási napot még nem tűztek ki.

Legutóbb az 1998/99-es idényben volt bérvita, akkor annyira elhúzódtak a tárgyalások, hogy az alapszakaszban a tervezett 82 mérkőzés helyett csak 50-et játszottak.