Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-4 °C
3 °C

Hanga a fontos pillanatokban nem hibázott

2012.01.05. 10:20

Hanga Ádám hasznos játékával szerdán a Manresa 83-74-re legyőzte a Murciát a spanyol kosárlabda-bajnokságban.

A magyar kosaras hat pontot dobott, hat gólpasszt adott és hat lepattanója is volt, emellett négy labdát is szerzett a 26 perc alatt, amíg a pályán volt.

A Manresa győzelmével egy rossz sorozatot zárt, utóbbi hét meccsükből hatot elvesztettek, és csak egyszer nyertek.

Hanga az első negyed végén lépett először pályára, ezúttal irányítóként, Javi Rodriguezt kellett pótolnia. A harmadik negyedben a felzárkózásban és a mérkőzés hajrájában játszott nagyon hasznosan, a rossz dobásai ellenére, blokkal, gólpasszokkal és zsákolással segítette csapatát győzelemhez. (A mérkőzésről készült videón Hanga látványos megoldásai is láthatók.)

„Az első számú irányítónk nem tudta vállalni a játékot, ezért rám hárult nagyobb feladat egyes poszton. Remek alkalmak ezek, hogy gyakoroljam a játékot ott is. Nagyon fontos volt ez a mérkőzés számunkra, úgy számoltuk, ezt hoznunk kell hazai pályán. Pozitívnak látom, hogy többször jó ütemben tudtam kiszolgálni a társaimat, illetve jól lepattanóztam, mezőnyből viszont nem dobtam jó százalékkal. A hétvégén újabb mérkőzés vár ránk, vasárnap hatkor már az Estudiantessel játszunk.” - nyilatkozta Hanga.

A Manresa jelenleg a 11. helyen áll a 18 csapatos bajnokságban, hat győzelme mellett, nyolc veresége van.