Jövőre csak tíz csapat a női kosárlabda NB I.-ben

2012.03.31. 12:14

A jelenlegi 12 helyett már csak tíz csapat szerepel 2013 őszétől a női kosárlabda NB I-ben. A szövetség honlapjának tájékoztatása szerint az elnökség pénteki ülésén helybenhagyta a mezőny csökkentését, így a 2012/2013-as kiírásban a rájátszás után a 10-12. együttes kiesik az élvonalból, és helyükre a másodosztály győztese kerül.

A férfiaknál továbbra is 14 klub alkotja majd az NB I.-et, az esetleges középszakasz bevezetéséről a nemzetközi versenynaptár és a kupaindulások ismeretében határoz az MKOSZ.

Az elnökség döntött az egyetemi és főiskolai bajnokság elindításáról is, így a férfi U23-as bajnokság mellett a 19 év feletti játékosok ott edződhetnek majd a felnőtt versenyekhez.