Hanga a Barcának is zsákolt egy brutálisat

2012.05.07. 15:34

Hanga Ádám remekül zárta első idényét a spanyol kosárlabda-bajnokságban. A Barcelona ellen mutatott zsákolását megint a forduló legszebb jelenetei közé választották, emellett ő lett a Manresa legértékesebb játékosa is.

A Barcelona ellen 30 percet töltött pályán, 11 pontot dobott, szerzett három lepattanót és kiosztott két asszisztot. A harmadik negyed közepén (a videón 1:02-től) lassan védjegyszerű zsákolást mutatott be, egy gyors indítás után büntetővonal körül kapott egy pattintott labdát, amit messziről elugorva húzott gyűrűbe.

A Manresa-légiós korábban a Caja Laboral és Murcia elleni zsákolásával is felkerült a liga hetes toplistájára. A Barcelona ellen a játék minden mozzanatát vizsgálva a Manresa legjobbja lett, 15-ös értékszámot kapott.

A Barcelona 77-71-re győzött, a Manresa a vereséggel a 12. helyen zárt a bajnokságban. Hanga mind a 34 mérkőzésen játéklehetőséget kapott, átlagosan 21 percet volt a pályán, a szezon második felében egyre inkább alapemberré vált. A szezont 7,8-as pontátlaggal zárta, emellett 2,4-es védekező, 0,5-es támadó lepattanó és 1,9-es asszisztot jegyzett. A ligában labdaszerzési mutatójával végzett a legjobb helyen, 0,7-es átlaggal az alapszakasz ötödikje lett.

„Sokat tanultam az első spanyolországi szezonom alatt. Nem volt egyszerű az átmenet hiszen  Magyarországról Európa legerősebb bajnokságába kerültem szeptemberben, de úgy megálltam a helyem. A klub végig mindenben segített és remek csapattársaim voltak. Nem gondoltam volna a szezon előtt, hogy ennyit tudok majd játszani és ilyen hatékonyan. Voltak kifejezetten jó mérkőzéseim, aminek nagyon örülök. A kitűzött célunkat elértük, sőt, túl is teljesítettük. Jövőre az a cél, hogy minél kiegyensúlyozottabb teljesítményt tudjak nyújtani és tovább akarok fejlődni. Szívesen jövők vissza majd Manresába és azon leszek, hogy még több meccset nyerjünk a következő szezonban”- nyilatkozta.