Hanga Ádám: Még nagyobb lett az éhség

2012.06.19. 08:10
Hanga Ádám remek szezont tudhat a háta mögött, az egy éve a spanyol elsőosztályú Manrésába szerződött kosárlabdás a bajnokság végére csapata meghatározó embere lett. Akcióival többször bekerült a fordulók legszebb jelenetei közé, és volt, hogy a forduló válogatottjába is. Kedden ismét edzőtáborba utazik az NBA-s San Antonióhoz, ahol 2011-ben draftolták. Szerződésről természetesen még nincs szó, de sokat tanulhat.

Hanga 2011 nyarán szerződött a Manrésához az Albacomptól, mikor váltott, abban volt biztos, hogy Spanyolországba kell mennie. Egyrészről menedzsere, Lóránt András jó spanyol kapcsolatokkal rendelkezett, másrészt úgy vélte, hogy a legerősebbnek tartott európai bajnokságban fejlődhet a legtöbbet. „Még a másodosztályt is vállaltam volna. A spanyolok erejét jelzi, hogy a bajnokság 18 csapatából 8-9 valamelyik európai kupában játszik, és hat meghatározó NBA-s játékost is adnak.”

A 60 ezres katalán kisváros csapata meglepően jól szerepelt a spanyol ligában, az ACB-ben. A bentmaradást tűzték ki célul, de a végén a legjobb nyolchoz és a rájátszáshoz is közel kerültek . Végül az nem jött össze, a 12. helyen zártak, de senki sem volt elkeseredve.

Hanga tavaly augusztusban utazott ki, az edzőmeccseken szépen lassan beépült a csapatba, attól nem tartott, hogy játékosként ne lenne elég jó, de azért izgult, hogy milyen lesz élni egy idegen közegben.

A Manrésában sok külföldi, skót, amerikai, izlandi, kolumbiai játszott az előző szezonban, de Hanga állítja, nagyon jól egymásra tudtak hangolódni, hamar egységes lett a csapat. „Ez a szerencsén is múlt, jól működött az egymás közötti kémia, de a klub vezetői is közvetlenek voltak, elérték, hogy családtagnak érezzük magunkat. Nem véletlen, hogy egy-egy vacsoránál a játékosok mellett például az edző három gyereke is ott ült. Nem tíz zsoldos volt a csapatban, akik tízfelé mentek, miután letudták a feladatukat, élveztük egymás társaságát. Az edzéseken is jó kis tűz volt, ment egymás zrikálása, de ez csak segített. Olyan jó volt a hangulat, hogy már vágyom is vissza kicsit.”

A csapatot az első napoktól próbálták összekovácsolni, még a szezon előtt elvitték Hangáékat egy katalán ünnepségre, ahol a hagyományoknak megfelelően a helyiek embertornyot is építettek, egymás vállára állva. A játékosok is beálltak a tartók közé. „Ez később is előfordult, szinte minden helyi ünnep velejárója ez, de szimbólumként a szezon alatt is sokszor előkerült. Az edzők többször beszéltek róla, hogy a csapatunk olyan, mint egy embertorony, bíznunk kell a másikban, hogy megtart, és ha összedől a torony, akkor is újra tudjuk építeni magunkból.”

„A spanyol bajnokság meccsei gyorsabbak, mint az itthoniak voltak, a jobb ritmus a minőségi játékosállományból ered, 8-10 jó játékos kap 20-22 percet, amit végigpörögve tudnak lejátszani. Az edzésmunka, a gyakorlások tematikája annyira nem különbözik attól, amit megszoktam, igaz, a délelőtti, kondícionális edzések hosszabbak, de itt sem edzzük halálra magunkat, nincs esztelenség. Az viszont nagy különbség, hogy nagyobb a csapat körüli stáb, külön erőnléti edzőt is kaptunk.”

A kondíció az NBA szempontjából is kulcskérdés lehet. A San Antonio egyik tanácsa is az volt, hogy Hangának növelnie kell az izomtömegét. Aki látta a játékos egy évvel korábbi és mostani mérkőzéseit, annak szembetűnik a különbség a játékos megjelenésében.  „87-88 kilóról felmentem 92-re. Ezt kérték, de gyanítom, ha látják, hogy közben nem veszett el az atlétikusságom, legközelebb 96 kilót irányoznak elő nekem. Dolgoztam is ezért az izomtömegért, heti négyszer kondiztam, de érzem is az előnyét a blokkokhoz való kifutásnál, és támadásoknál már be tudom rakni a vállaimat. A stabilitásom is javult tőle, és míg korábban a ziccerek után mindig összeestem, most már ezt nem teszem.”

A szezon végére Hanga egyre több időt töltöt a pályán, többször lett top10-es az akciójával az ACB-nél, de a statisztikája is jól mutat, labdaszerzésben például az alapszakasz ötödikje lett, de a Manrésában kevessé számít: „A számok azok mindig szépek, de itt nagyon csapatban gondolkodnak, és sokkal fontosabb, hogy az edző mit lát bennem. Jól helyezkedek-e védekezésnél, milyen vagyok a meccsen döntéshozatalban, milyenek a felismeréseim, egyáltalán beleillek az ő elképzeléseibe? Jól zártam a szezont, de az éhség csak még nagyobb lett, érzem, hogy sokkal több van bennem, de lépésről-lépésre egyre jobb lehetek. “

A légiós legjobb meccsének a Málaga ellenit tartja, 21 pontjával csapata legjobbja lett, de azért is örült ennek a sikernek, mert még a csapat is győzött, ráadásul egy euroligás ellenfelet vertek.

Hanga emlékezetes meccse volt a Real Madrid elleni is, a bemelegítésnél eltört egy palánkot. Megijedt, hogy ez akár a csapata vereségét jelentheti, mert az előző napi edzésen is eltörtek már egyet, és azt mondták, nincs már több. Egy pár percig úgy tűnt, el is maradhat a meccs, és 20-0-val az ellenfélnek adják, de végül találtak egyet, és elkezdődhetett a játék.

A Manrésánál a következő szezon célkitűzése is az, hogy bent maradjon a csapat az első ligában. Nehéz lesz elérni, mert úgy néz ki, gyengébb lesz a keretük, a csapat amerikai magját valószínűleg nem tudják megtartani.

A Spursnél is edzhet

Hanga számára május közepén véget ért a spanyol szezon, hazatért Magyarországra, de itt sem állt le, egyedül folytatta az edzéseit, mert a Spurs meghívta a nyári edzőtáborába. Kedden San Antonióba utazik, ahol a terhelésés vizsgálat után 11 napos edzőtáborban vesz rész. Iyen lehetősége korábban még nem volt magyar kosarasnak, de a Manrésa is helyén kezeli az ügyet, az erőnléti edzőjét is elküldi Hangával. A várható programról nem tud sokat, de valószínűleg abba betekintést nyer, hogyan készül fel egy csapat a draftra.

Fotó: Joaquim Alberch

A San Antonio megfigyelői folyamatosan követik Hanga pályafutását, többször beszélgettek is vele az idényben, de nem került szóba az NBA-s szerződés. „Többnyire alapvető dolgokról esett szó ilyenkor, hogy vagyok, miket csinálok, a kötetlen beszélgetéseken nem támasztottak elvárásokat velem szemben, csak azt hangsúlyozták többször is, hogy a Spurs-család tagja vagyok. Nem is ígértek semmit, hogy mondjuk 2062-ben leigazoltunk. Csak annyit jegyeztek meg, tudjuk, hogy jó helyen vagy.”

Hanga Spanyolországban keveset érzékelt abból, hogy Magyarországon ő lett a kosárlabdázó, és nagy a figyelem a teljesítménye iránt. „Az ACB honlapja és pár szaklap írt már rólam, aki figyeli a kosárlabdát, már tudja, ki vagyok, de ott még nem tartunk, hogy ha Barcelonában sétálok, akkor rám köszönnek, hogy á, Hanga!”

A Manrésához még kétéves szerződés köti, de már tárgyalnak egy esetleges hosszabbításról. Hangára több európai klub is felfigyelt, a leggazdagabbnak számító török és orosz bajnokság klubjaitól is érdeklődtek, bár ajánlatot nem tettek. „Nem az a célunk, hogy most bankot robbantsunk, Ádámnak most más feladatai vannak, még a munkát kell elvégeznie” – mondta Lóránt András.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön